Ellenzéki egyeztetés: visszareformálnák a szakképzést

A négyéves szakiskolai képzés visszaállítását szorgalmazták pénteken az ellenzéki egyeztetésen.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt negyedik oktatáspolitikai megbeszélésről közleményt juttattak el az MTI-hez. A baloldali pártok úgy látják, a szakképzés és a felnőttoktatás az elmúlt években sokat vesztett korábbi értékéből, az ott megszerzett tudás pedig a hasznosíthatóságából.

Erre hivatkozva sürgetik, hogy a szakiskolai képzés három helyett ismét négy évig tartson, és visszaállítanák a nappali szakképzés közismereti jellegét. Az ellenzéki szervezetek szerint az élethosszig tartó tanulás lehetőségének megteremtéséhez erőteljes állami finanszírozást kell biztosítani a felnőttképzésben és a felnőtt szakképzésben, valamint képzési programokat kell indítani a funkcionális analfabetizmus felszámolására, amely több mint másfél millió ember elhelyezkedését teszi lehetetlenné.

A szocialista párt által kezdeményezett ellenzéki megbeszélések január elején indultak közjogi kérdések megtárgyalásával. Azóta gazdasági, oktatási, kül- és nemzetpolitikai, valamint foglalkoztatáspolitikai kérdésekről és Budapest jövőjéről is egyeztetnek. Az MSZP 19 témát javasolt a várhatóan március végéig tartó tárgyalássorozatra, amelyen az LMP és a 4K! nem vesz részt, míg az Együtt 2014 csak a közjogi tárgyú megbeszélésekre megy el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.