Ellenzéki bojkott: MSZP talán, LMP nem

A Demokratikus Koalíció szombati demonstrációján Gyurcsány Ferenc arra kérte az MSZP-t és az LMP-t, hogy bojkottálják a választási eljárási törvény parlamenti vitáját. Az MSZP-nél valószínűleg támogatják ezt a kezdeményezést, az LMP-nél viszont nem.

Az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja szombati budapesti rendezvényén kérte az MSZP-t és az LMP-t arra, hogy bojkottálják a választási eljárási törvény parlamenti vitáját.

Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben. Erről Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap más témában tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, testületi döntés ugyan még nem született a kérdésben, de a "dolog súlyát tekintve" valószínűnek tartja ezt a lépést, mivel meggyőződésük szerint a választójogról csak szélesebb társadalmi konszenzus alapján lenne szabad dönteni.

Mint mondta, a választási feliratkozás olyan "durva merénylet" lenne a demokratikus választási rend ellen, amely komolyan meggondolandóvá teszi az MSZP távolmaradását az erről szóló törvényalkotási folyamatból. "Nem lehet részes egyetlen demokratikus erő sem a választójog, a választás lehetőségének ilyen durva megcsonkításában" - fogalmazott a szocialista képviselő.

Józsa Istvánt azzal összefüggésben kérdezték újságírók, hogy az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő szombaton további tiltakozási formákat javasolt a választási feliratkozás terve ellen.

Az LMP részt vesz a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában – mondta újságíróknak a párt választmányi szóvivője. Heltai László vasárnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, nem kívánják bojkottálni a vitát, ugyanis annak során ki szeretnék fejteni véleményüket.

Noha erről majd a képviselőcsoportnak kell határoznia, egyelőre az sem merült fel, hogy a törvényről döntő szavazástól távol maradjanak - mondta az MTI kérdésére.

A javaslat eddig napvilágot látott részeit elemezve kijelentette: a tervezett előregisztrációt ellenzik, az ajánlószelvények rendszerének eltörlésével viszont egyetértenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.