Ellentámadásban a szakszervezetek

A kormány a benyújtott költségvetésből és a miniszterelnök által tegnap bejelentett intézkedésekből következőkön felül nem tervez további kiadáscsökkentő lépéseket – mondta a kormányszóvivő a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.

Budai Bernadett közölte: az önkormányzatokat nem érintik a megszorítások, az állam a központi kiadásokat csökkenti. A helyhatóságok azonban az általuk kifizetett 13. havi illetményekre  fordítandó összeggel kevesebbet kapnak a központi büdzséből.

Tegnap ellentámadásba lendültek a szigorítások által erősen érintett közszolgák szakszervezetei. A két éve megalakított, majd felfüggesztett sztrájkbizottságuk újraélesztésével azt akarják elérni, hogy a kormány érdemben tárgyaljon az elsősorban a közszférát sújtó intézkedések kompenzálásáról.

Ma reggel – még a kormányülés előtt – Kiss Péter kancelláriaminiszter  megbeszélésen látta vendégül a SZEF-eseket, hogy a közszolgálati dolgozók bérének befagyasztásáról és a 13. havi illetmény jövő évi kifizetésének elhagyásáról tárgyaljon velük – szigorúan zárt ajtók mögött.

A találkozó résztvevőitől annyit lehetett megtudni, hogy a tervezett intézkedésekről új információ nem hangzott el. Az érdekvédők ugyanakkor határozottan kinyilvánították, hogy a kormány és a szakszervezetek között két éve megköttetett megállapodást a mára kialakult helyzet tükrében újra kell értékelni.

Hétfőre összehívták az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, ahol már kompenzációs javaslatokat is megfogalmaznak a közszférára nehezedő, elfogadhatatlan szintű terhek enyhítésére. Számításaik szerint ugyanis a közintézményekben dolgozók jövőre 12,3 százalékos reálbér csökkenést szenvednek el, ami azt jelenti, hogy a 2003-as bérszínvonalon keresnek majd.

Mint megtudtuk, holnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is egyeztetnek a szakszervezetek. A miniszterelnök holnap délelőtt tízkor a Vagyontanács rendkívüli ülésén vesz részt, hogy megfogalmazza a kormány elvárásait az állami vállalatok vezetőitől elvárt önmérsékelttel kapcsolatban.

A kormányfő a szeptemberi APEH konferencián
A kormányfő a szeptemberi APEH konferencián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.