Elkezdődtek az államtitkárcserék - Keller távozik

Az új miniszterek kinevezésével új államtitkárok is pozícióba kerülnek, erről tegnap estébe nyúlóan tárgyaltak a szocialisták Bajnai Gordonnal - értesült lapunk.

Információink szerint a pénzügyi tárcánál Keller Lászlót a PM volt közigazgatási államtitkára, Katona Tamás váltja, de változik a névsor a MeH-hez tartozók körében is. Kondorosi Ferenc kormánybiztos posztja megszűnik, feladait az IRM veszi át. Várhatóan új pozíciót kap Csizmár Gábor és Kolber István.

Úgy tudjuk: a MeH új politikai államtitkárt is kap, a név egyelőre nem nyilvános. A közlekedési tárcánál Puch László feltehetően marad államtitkár - ez elsősorban saját döntésén múlik. Elképzelhető, hogy Balázs Péter külügyminiszter is államtitkárt cserél. A gazdasági tárcánál várhatóan Varju László és Burány Sándor is folytatja, ahogyan a régi-új miniszterek államtitkárai is.

A kormányszóvivői iroda tegnap közölte: a kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a szabályok szerint. A vonatkozó törvény szerint ez nem végkielégítés, hanem juttatás, és azoknak jár, akik több mint egy évig a kormány tagjai voltak. A három miniszter és a volt kormányfő hathavi illetménnyel megegyező juttatásra jogosult. Göncz, Szilvásy és Veres fejenként bruttó 7 777 800 forintot kap, Gyurcsánynak 9 044 400 forint jár. A leköszönt miniszterelnök most is jótékony célra fordítja az összeget. Szűcs Erika, Gyenesei István és Molnár Károly kevesebb mint egy évig voltak a kormány tagjai, így nekik nem jár juttatás.

 

Keller László
Keller László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.