Elképedt a Jobbik és nem érti Orbánékat

A Jobbik értetlenül fogadta, hogy a kormány elutasítja a magáncsőd vagy családi csődvédelem lehetőségét - közölte Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.

A képviselő közleményében úgy fogalmazott: "a Jobbik elképedve értesült arról, hogy a kormányzat érdemi vita nélkül elutasítja a magáncsőd vagy családi csődvédelem lehetőségét. Ez azért is érdekes, mert a KDNP korábban, a kétharmados "forradalom" előtt pontosan egy ilyen rendszer bevezetésének fontosságát hangsúlyozta".

Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben sokadszorra került a figyelem homlokterébe a magáncsőd, amelynek kidolgozását a Jobbik évek óta sürgeti.

Mint ismeretes, az alkotmányügyi bizottság devizaeladósodást vizsgáló albizottsága jelentéstervezetében több jobbikos indítványt javasolt a kormányzat számára átgondolásra: a pénzügyi ismeretek oktatása és a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása mellett a magáncsőd felvetése is megtörtént. A végső jelentést azonban a kormányzat képviselői lényegében "kilúgozták" - írta a képviselő. A közlemény szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene megvédeni a családokat az olyan gazdasági körülményektől, amelyekre nem készülhettek fel.     

Z. Kárpát Dániel szerint a családok Magyarországon is sorra mennek tönkre, esnek szét, nagyon sok esetben nem önhibájukból, hanem például egyes pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosításai és áthárításai miatt. A Jobbik ezért frissíti fel újra és újra a családi csődvédelemmel kapcsolatos indítványait.

A magáncsőd pontosan annak a több százezer embernek segít, akik valaha a középosztály gerincét képezték, ma viszont a sárga csekkek tengerében fuldokolnak - írta a jobbikos képviselő.

A Jobbik elképzelései szerint a csődvédelem rendszerében óriási lehetőségek rejlenek. A csődbiztos ugyanis amellett, hogy felügyelné az anyagi csődbe jutó háztartások pénzügyeit, közvetítőszerepet játszana a család és a bank között. Emellett a családdal teljes életstratégiát dolgozhatna ki a pénzügyi helyzetük rendezésére. Ha pedig a család együttműködő volt, öt évet követően tartozása fennálló részéből valamennyit el is engedhetnének - ismertette a politikus.

A rendszernek természetesen csak akkor van értelme, ha ezzel párhuzamosan a kormányzat felszámolja a pénzügyi rendszer túlkapásait, kordába szorítja egyes közműcégek túlkapásait, majd képes kezelni a tragikus méreteket öltő társadalmi eladósodást - fogalmazott a Jobbik országgyűlési képviselője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.