Elkaszálta a földtörvényt az Ab

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői nyilvános határozathirdetésén. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.
Az Országgyűlés április végén egyszerű többséggel fogadta el azt a törvénymódosítást, mely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek.

Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult részben közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhet a természetvédelem korábban elért szintje.

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a törvény kétharmados többséget igénylő részének feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet gyakorolná elsősorban gazdasági elvek alapján.

A törvény ebben a formában nem hirdethető ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.