Szétkapkodták a Zuschlag-könyvet

Toplistás a börtönből szabadult ex-MSZP-s botránykönyve, után kell nyomni.

Utánnyomják Szalai Vivien Zuschlag Jánosról szóló, a Pártházból börtönbe című portrékötetét, mert azt néhány nap alatt "szétkapkodták". Erről a könyvet kiadó Napi Gazdaság Kiadó tájékoztatta kedden az MTI-t. A közlemény szerint "a nagy médiavisszhangot" kiváltó könyv eladási rekordokat döntött.

A kiadó közlése szerint a kötet az Alexandra és a Bookline összesített eladási listáján már a harmadik napon az első helyre ugrott, a Libri online-listáján pedig a második helyen áll. A rendkívüli érdeklődésre tekintettel a kiadó az azonnali utánnyomás mellett döntött - közölték.

A könyv március 10-én jelent meg, és abban Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő egyebek között azt állította, miután 2004-ben lemondott a képviselőségről, 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, majd megállapodott vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és ezért ötvenmillió forintot kapott egy nejlonszatyorban.

A könyv megjelenésekor adott interjúban a börtönből nemrégiben szabadult Zuschlag János arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő "intézte" a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.