Eljárás a forgalommal szemben parkoló Kósa Lajos ellen

A Debreceni Közterület Felügyelet feljelentése alapján rendőrségi eljárás indul Kósa Lajos polgármester és egyik alpolgármestere ellen. A politikusok órákig parkoltak a tilosban, félig a járdán, sőt a forgalommal szemben, miközben egy kisvendéglőben beszélgettek.

Órákig parkolt a tilosban, a forgalommal szemben, a járdát félig elfoglalva Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere múlt héten szerdán Debrecenben, a Monti ezredes utcában. Az esetről fotókat készített egy helyi on line újság, a Civishír, amely azt is kiszúrta, hogy ugyanazokban az órákban és ugyanazon a helyszínen Kósa Lajos Mercedes kocsija mögött az egyik alpolgármester, Papp László BMW márkájú autója is a tilosban parkolt, hasonlóképpen a forgalommal szemben, félig a járdán. A szóban forgó időpontban a két városvezető egy közeli vendéglátóhelyen beszélgetett a helyi futballcsapat, a Loki szurkolóival.

Miután az on-line újság fotóit látta a Debreceni Közterület Felügyelet is, a hatóság hivatalból eljárást indított ismeretlen személyek ellen. Mint lapunkhoz eljuttatott közleményükben írják, sajtóinformációk alapján értesültek arról, hogy "2013. március 27-én 19 óra körüli időben Debrecenben a Monti ezredes utcán két  - városvezető használatában lévő – gépjármű a Megállni tilos közúti közlekedési jelzőtábla hatálya alatt,  forgalommal szemben a járdán várakozott szabálytalanul". A közlemény szerint a  szabálytalan várakozás tényét a közterület-felügyelők nem észlelték, ezért a járművezetőkkel szemben, illetve azok távollétében sem került sor felügyelői intézkedésre.

A közlemény ezzel zárul: a Debreceni Közterület Felügyelet közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt a gépjárművek hatósági jelzése alapján  feljelentést tett ismeretlen személyek ellen a Debreceni Rendőrkapitányságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.