Elítélték Lázár János rágalmazóját

Rágalmazás vétségében nem jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság Raguczki Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János (Fidesz), Hódmezővásárhely polgármestere perelt be.

A bíróság csütörtöki, első fokú ítéletében Raguczki Gábort egy évre próbára bocsátotta, és kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére.

Az ítélet szerint Raguczki Gábor Hódmezővásárhely polgármesteri hivatalának kisebbségi referense volt 2008-ban, és feladatkörébe tartozott az az év májusában megtartott nemzetközi zsidókonferencia lebonyolítása. A konferencia teljes körű cateringszolgáltatására az önkormányzat képviseletében Lázár János polgármester vállalkozási szerződést kötött egy budapesti székhelyű céggel.

A vádlott 2009 nyarán a Magyar Jelen című újság főszerkesztőjének adott interjújában úgy nyilatkozott Lázár Jánosra utalva, hogy "volt tavaly májusban egy nemzetközi zsidókonferencia, amiből elég szépen profitált, mert az összbekerülési költség 2 millió 800 ezer forint volt, de 9 millióról írták ki a számlát. (…) Gondolom, ha ezt Lázár ennél a rendezvénynél megcsinálta, akkor a többinél is így megy." 

Az interjú 2009 augusztusában, majd 2010 áprilisában, az újság különszámában is megjelent Hódmezővásárhelyen és környékén több száz példányban. Akkor már a háztartásokba a választási kampány kiadványaként juttatták el a lapot a jobbikos aktivisták.

Az ítélet szerint a bíróság igazoltnak találta, hogy Raguczki Gábor kijelentései becsületsértésre alkalmasak voltak, hiszen az átlagolvasóban a korrupt politikus benyomását kelthették. Lázár János 2009-ben már tudomást szerzett az egyébként fizetős újságban megjelent cikkről, de 2010 áprilisában sokkal nagyobb körben terítették a lap ingyenes különszámát, így a korábbinál többen olvashatták az interjút a választási hajrában. 

A bíróság ítéletében a próbára bocsátást találta indokoltnak a védő által javasolt megrovás helyett.

A bíróság megállapította, hogy Raguczki Gábor elkövette a rágalmazás vétségét, és kötelezte a vádlottat az eljárási költségek megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott védője a tényállás és bűnösség téves megállapítása miatt fellebbez, így az ítélet nem jogerős.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.