Elítélték a dinnyéseket védő Karsait

Egymillió forintos pénzbüntetést szabott ki Karsai Józsefre a battonyai bíróság. A város polgármesterét - a 2008-as úgynevezett dinnyeblokád miatt - kényszerítés kísérletében találták bűnösnek. Karsai azt állítja, nem követett el bűncselekményt, de nem fellebbez.

Karsai Józsefet, Battonya polgármesterét kényszerítés kísérlete miatt első fokon egymillió forintos pénzbüntetésre ítélte a battonyai bíróság - adta hírül a beol.hu. Karsai az ítélethirdetés után azt nyilatkozta: "Nem követtem el semmit."

Mint ismert, 2008 nyarán az alacsony felvásárlási árak miatt elkeseredett gazdák dinnyéket borogattak az Auchan áruházak parkolóiban. Karsai József vezetésével elérték, hogy a szezon elején 49 forintra akciózott dinnyének 69 forintra vigyék fel a kilónkénti árát. Ezt követően a termelők Magyarbánhegyesen gyűlést hívtak össze, ahol eldöntötték: azoknál a felvásárlóknál, akik nem írták alá, hogy 20 helyett 30 forintos áron veszik át a dinnyét, elállják a telephely bejáratát. Ez történt Simonka Györgynek, Pusztaottlaka fideszes polgármesterének medgyesbodzási telephelyénél is.

- Ott voltam, de nem én ültem a traktoron, nem én álltam a bejáróra. A közlekedési szabálysértésekért a traktorosok, kombájnosok megkapták a 25-30 ezer forintos büntetésüket, amit ki is fizettek. Simonka György engem is feljelentett - emlékeztetett Karsai, aki akkor a térség országgyűlési képviselője volt.

A parlament nem függesztette fel a mentelmi jogát, ám miután 2010-ben megszűnt a mandátuma, beidézték a Központi Nyomozó Főügyészségre. Rabosították, ujjlenyomatot vettek tőle. A vádirat a Battonyai Városi Bíróságra került.

- Az első tárgyalási napon olyan vádirat hangzott el, ami tele volt hazugságokkal. Nem hagyhattam szó nélkül. Erre elküldtek Szolnokra elmeszakértői vizsgálatra. Borzasztóan megalázó volt. De most papírom is van róla, hogy normális vagyok - nyilatkozta a beol.hu-nak Karsai, aki nehezen élte meg, hogy pártfogót jelöltek ki mellé.

- A bíróság annak ellenére elítélt, hogy rendőrségi videófelvétel van arról, Simonka György azt mondja, azért írta alá a papírt, mert ő úgy döntött, és nem azért, mert ott vannak a telepénél az emberek. Ha ez sem bizonyíték az ártatlanságomra, akkor mi? Éppen ezért úgy döntöttem, nem nyújtok be fellebbezést. Minek? egyébként a büntetés ismeretében ma is megtenném: a bajba jutott dinnyések mellé állnék. Erre kötelezne a parlamenti eskü. Akkor a demonstrációkkal nyolcezer embernek 150 millió forint maradt a zsebében - mondta a portálnak a battonyai polgármester.

Simonka György még nem kapott hivatalos értesítést a bíróság döntéséről.

- Szerintem Karsai Józsefet félrevezették akkor a tanácsadói. Egy dolgot biztosan meg lehetett tanulni ebből az ügyből, hogy a politikát és a szakmát tilos keverni - idézi Simonka Györgyöt a beol.hu.

Karsai József 2008-ban a dinnyeborító tiltakozáson
Móricz Simon 2008.07.15. Digitális Dinnyeborítás az Auchan M5 előtt az áruház parkolójában Az Auchan árat emelt, de ez is kevés, Továbbra is tart a „harc” Karsai József a dinnyetermelők és az Auchan között.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.