Elhúzódik Jozef Rohác kiadatása

Nincs még válasz a Jozef Rohác ellen indított büntetőeljárásban az újabb kiadatási kérelemre, a szlovák hatóságok immár több mint egy hónapja tanulmányozzák a gyanúsított ügyeit vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda által megküldött iratokat - írja a Magyar Nemzet.

A lap csaknem négy hete beszámolt róla, hogy a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásával gyanúsított Rohác kiadatását újra kellett kérnie a magyar rendőrségnek Szlovákiától, mert az iratokból – vélhetőleg eljárási hiba miatt – kimaradt a lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés bűntette.

A cikk felhívja a figyelmet, hogy szakemberek szerint a fegyverrel elkövetett életellenes bűncselekmények esetén ez minden esetben része a meggyanúsításnak. Példa erre, hogy Rohácot korábban a Seres Zoltán elleni, 1997-es pokolgépes merényletkísérlettel vádolták, s bár tavaly májusban – a bizonyítékok hanyag kezelése miatt – felmentették az ügyben, robbanóanyaggal visszaélés miatt ugyanakkor elítélte a bíróság, igaz, a kiszabott szabadságvesztést addigra már letöltötte az előzetesben.

Rohácot februárban vették újra őrizetbe a szlovák hatóságok az NNI kérésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.