Elhunyt Csurka István író, politikus

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Csurka István drámaíró a rendszerváltás utáni első szabad választásokon győzelmet arató Magyar Demokrata Fórum alapítói, 1990-től országgyűlési képviselői között volt, majd az MDF-ből kiválva létrehozta a Magyar Igazság és Élet Pártját, amellyel 1998-ban szintén bejutott a parlamentbe. Az elmúlt hónapokban neve elsősorban a Dörner Györggyel közösen megpályázott Új Színház körüli botrányok miatt került ismét az előtérbe. Az éppen e héten átvett társulat első Dörner vezette ülésén kórházi ápolás miatt személyesen már nem tudott részt venni.

Csurka 1934-ben született Budapesten, az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt internálták, és ennek során beszervezte a kommunista titkosszolgálat, ahogy arról a 90-es években maga is beszámolt. A Kádár-rendszer alatt drámaíróként dolgozott, több színpadi művet és számos novellát írt, munkásságát kétszer is József Attila-díjjal ismerték el.

A 80-as évek közepétől ellenzéki szerepet vállalt, ott volt az 1985-ös monori tanácskozáson, majd Lakitelken. Az MDF alapítója volt, rövid ideig alelnöke is. 1993-ban Antall-lal szemben lépett fel a demokrata fórum hatodik kongresszusán, és alulmaradt. Még ez évben kizárták az MDF-ből, és nyáron életre hívta a MIÉP-et. A szélsőjobboldali párt élén legnagyobb diadalát 1998-ban aratta, amikor a küszöböt megugorva saját parlamenti frakciót alapíthatott, és a ciklus alatt porladozó kormánytöbbség miatt nemegyszer az első Orbán-kormány külső támogatójává vált.

A 2002-es elbukott választások után Csurka István és a MIÉP fokozatosan háttérbe szorult, rendszeres Hősök terén megrendezett politikai tüntetéseik nézőszáma megcsappant, majd a rendezvények is elmaradtak. 2006-ban a Jobbikkal szövetkezve, Harmadik Út néven próbálkozott meg visszatérni a parlamentbe, de 3 százalék alatti eredményük csúfos kudarc volt, a szövetségesek egymásra mutogattak, és összevesztek.

Csurka István élete utolsó évében visszatért a színházi élethez, két drámát írt, és Dörner György intendánsjelöltjeként az Új Színház átformálását szervezte – leginkább politikai alapon. A pályázatot minden felháborodás ellenére győztesként kihirdető Tarlós István azonban megtiltotta Csurkának, hogy formális szerepet kapjon a színházban, mivel a politikus lapjában, a Magyar Fórumban (szokásos) antiszemita kirohanást intézett kiemelkedő művészek ellen.

Az Új Színházat február 1-én vette át Dörner György. Csurka nem lehetett jelen a másnapi társulati ülésen, csak levelet küldött kórházi ágyából. Az MTI beszámolója szerint ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.

Csurka István
Csurka István
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.