Két évvel a rendszerváltozás után egy hír hatására újra összeszorult az emberek gyomra a határon. Pedig abban a formában nem is volt teljesen igaz, ahogy azt az éppen kint tartózkodóknak itthonról továbbadták, mégis hihetőnek tűnt „Holnaptól totális ellenőrzést vezetnek be a határokon. Balogh Györgyöt leváltották, a vámőrség a csőd szélén, Arnold Mihály az új vámparancsnok. Bekeményítenek, jobban jártok, ha most nem hoztak haza semmit, mert mindent megvámolnak. Kellenek a bevételek”. Arnold valóban bekeményített, végül is ezért nevezték ki. Persze nem a már akkor is csak szerény vám- és adóbevételeket produkáló utasforgalmi ellenőrzések szigorításával próbált meg milliárdokat beszedni, bár ott is voltak „tartalékok”, de még több az áruforgalomban. A VPOP akkoriban 200 milliárdos állami bevételt szedett be, de a kintlévősége meghaladta a 100 milliárdot.

A rákövetkező években fokozatosan nőttek a bevételek, amit egyesek Arnold jó szervezésével, és a testület addig nem látott hatékony menedzselésével magyaráztak, mások azonban a körülmények szerencsés összejátszásával. Tény: Arnold parancsnokságának 11 éve alatt többször teljesítette túl a VPOP a költségvetési törvényben előírt bevételi tervét, mint alul. Vezetése alatt nőtt ki a vám- és pénzügyőrség „harmadik lába”, ahogy ő egy interjúban a bűnügyi szolgálatot nevezte. Az addig több megyére kiterjedő nyomozó hivatalokból alakult ki a vámőrség bűnügyi szolgálata, minden megyében működő nyomozóhivatalokkal, saját kommandóval, titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazására alkalmas egységekkel. Mert a vám- és adóbevételek behajtásához, mint mondta, kell egy hatékony nyomozószervezet, amely fel tud lépni a csempészek és az adócsalások ellen.

Sokszor „lépett rá” – nem feltétlenül ő, bár ő is, de sokkal inkább az emberei – multik, politikailag befolyásos emberek lábára. Sosem ismerte el, nem is nagyon beszélt róla, de sok csatát elvesztett. „Vereségei” miatt voltak, akik az olajos alvilág emberének tartották, mások csak sajnálták. Amikor évekkel ez előtt szóba került, miért adta oda az olajügyeket a rendőrségnek, még reménykedett: „Azt mondták, ők ismerik a szereplőket, nagyobb eséllyel tudnak fogást találni rajtuk”. Tízegynéhány évvel később, amikor ez újra szóba került, már csak legyintett. „Se a jogszabályok, sem a körülmények, sem a politika nem az ő oldalukon állt. És a szereplőket sem ismerték annyira, mint gondolták…”

Sokan, sokszor „szóltak oda neki”, hogy kit kellene és kit nem „vizsgálni”, hol kellene gyorsítani, és hol nem eszik olyan forrón a kását. Egy interjúban 2003-as távozása után megkérdezték tőle, hogy bírta a kézi vezérlést. Azt felelte: az én pozíciómban, valamit nagyon rosszul csinál az ember, ha nem lőnek rá. „Golyóérett vagyok, de szerencsére még golyóálló”. Mindig akadt egy-két machináló multi, amelynek a keze olykor olyan magasra is elért, hogy Arnoldnak már nem maradt választása, mint meghajolni a politikai akart előtt. Nagy idők tanújaként, tudta, mikor kell hallgatni, mikor kell előterjesztéseket készíteni, és mikor kell a végsőkig ragaszkodni az álláspontjához.

Végigjárta a szamárlétrát. Pécsi pénzügyőr őrvezetőként indult és lépésről lépésre jutott el az országos parancsnoki posztig. Amikor 2003-ban menesztették, diplomatikusan azt mondta: az új kihívásokhoz új vezető kell, az egészsége már nem elég jó ahhoz, hogy vállalja a rá váró kihívásokat. Pedig mindenki tudta, hogy semmi baja az egészségének. Csak az akkori politika kegyvesztettje lett.

A Vámvilágszövetségben élte ki a szenvedélyét, szaktanácsadóként dolgozott, és mint mondta, végre sok pénzt keres a tudásával, tapasztalatával. Pedig aktív korában is jól keresett. Aktív tábornokként neki volt a legmagasabb bevallott mellékes jövedelme majdhogynem az egész államigazgatásban, aminek nagyobbik hányada a családi vállalkozásban nevelt juhok és szürkemarhák eladásából származott. Ipoly-parti birtokaira vonult vissza 2003-as menesztése után, de a vámőrségnek soha nem fordított hátat. Mindig, mindent tudott, hogy mi történik a testületnél, de rosszat nem igen mondott, még azokról sem, akik szerinte alkalmatlanok voltak a posztjukra. Egyszer kelt ki csak magából: amikor a leváltása után a szintén pénzügyőr feleségét is nyugdíjazták, s a döntést egyetlen szóval indokolták a határozatban: „a férje”.

Az elmúlt tíz évben utazott, gazdálkodott, gazdasági- és vámszakértői munkákon dolgozott, tagja volt annak a közgazdász testületnek, amelyet Orbán Viktor még második kormánya megalakulása előtt kért fel, hogy álljanak elő javaslatokkal a gazdaság megújítására, az állami bevételek növelésére. Amikor a kormányváltás után visszahívták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámügyekért felelős alelnökének, bevallottan vívódott. Nem mindennel értett egyet, de jó katonaként tette a dolgát, míg a betegség végleg el nem vette az erejét.

Arnold Mihály 68 évet élt.