Elhunyt a főváros volt tűzoltóparancsnoka

Elhunyt Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság egykori vezetője - közölte hétfőn Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Bende Péter tábornok több mint három évtizedet töltött hivatásos szolgálatban, 2000 és 2011 között vezette a fővárosi tűzoltóság vezetője volt, és 61 évet élt.

Bende Péter 1953. január 25-én született Budapesten. A Távközlési Műszaki Főiskola vasútgépész szakának elvégzését követően, 1979-ben járműgépész üzemmérnökként került az Állami Tűzoltóság Központi Javítóüzemébe. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság technikai alosztályának, később a technikai és anyagi főosztály vezetőjeként dolgozott, majd 1981-82-ben elvégezte a Tűzoltó Kiképző Központ tiszti átképző szakát, így felsőfokú szakmai képzettséget szerzett. Később 1990-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát, két évre rá pedig a jogi szakvizsgát is letette.

Bende 1991-től vezette a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság gazdasági osztályát, egészen 1999. január 1-jéig, amikor parancsnokhelyettessé nevezték ki.
2000 februárjától látta el a fővárosi tűzoltó-parancsnoki teendőket, egészen 2011 januárjáig. 2004-től 2013 márciusáig a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöki tisztét is ellátta.

A köztársasági elnök Bende Pétert 2000-ben dandártábornokká, két évvel később vezérőrnaggyá nevezte ki.
Kiváló munkáját több esetben kitüntetésekkel is elismerték: 2003 májusában a belügyminisztertől Szent Flórián Érdemjelet vehetett át, 2008. március 15-én pedig a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének Katonai Tagozatával tüntette ki.

"Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy több évtizedes szakmai pályafutása során (...) mindig kiemelkedő hivatástudatról, a testület iránti elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Tűzoltói generációk nőttek fel a keze alatt, tanulhattak tőle tisztességet, emberséget, szakmai alázatot" - közölte nekrológjában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.