Elgázosították az egri vármúzeum műtárgyait

Súlyosan károsodott 700 műtárgy az egri Dobó István Vármúzeumban egy négy évvel ezelőtti gázos fertőtlenítés következményeként.

Az egri Dobó István Vármúzeum Sas úti raktárbázisán 2008-ban történt gázos fertőtlenítés nyomán a vármúzeum több mint 700 műtárgya súlyosan károsodott, s nem zárható ki, hogy a felhasznált vegyszer az ott dolgozók egészségére is ártalmas lehetett – tudta meg a Heol.hu. A portál értesüléseit Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ (HMIK) vezetője is megerősítette.

– A Sas úti raktárbázisban – ahol legalább 32 ezer vegyes összetételű kerámia, textil, bútor, viselettörténeti, képzőművészeti, műszaki tárgyi emlék volt elhelyezve – még 2007-ben súlyos rovar- és gombafertőzés lépett fel – mondta el a Heol.hu-nak a Heves Megyei Múzeumi Szervezet fenntartásáért is felelős intézmény igazgatója. – A biológiai vagy kémiai fertőzések, valamint a tömeges műtárgykatasztrófa megelőzése érdekében a vármúzeum egy pályázat segítségével 2008. július 3–11. között gázosítással történő fertőtlenítést végeztetett.

A tény, hogy mindezek után műtárgyak károsodtak, csak 2011-ben jutott az akkori fenntartó, a Heves Megyei Önkormányzat tudomására, ami után belső vizsgálatot rendeltek el. Ennek során kiderült: a raktárban tárolt tárgyakon már 2009-ben elváltozások jelentkeztek, azonban az akkori illetékesek érdemi lépéseket nem tettek. A három évvel ezelőtti, tételes átvizsgálás során 653 különféle műtárgy károsodására derült fény. Ezeket a gázosítás körülményei indították el, és leginkább a sárga- és vörösréz, arany, ezüst vagy aranyozott, ezüstözött fémtárgyak, illetve ezekkel az anyagokkal díszített, átszőtt textíliákat érintette.

– Ellentmondóak az információk, hogy mennyi helyiséget gázosítottak el, valószínűleg nem akkor zajlott a gázosítás, mint az eddigi dokumentumokból ismert, s a felhasznált gáz tényleges mennyiségéről sincs hiteles adatunk – hangsúlyozta az igazgató. – A pályázati indoklásban, valamint a valós szakmai beszámolóban dupla akkora, a gázmester két árajánlatában pedig magasabb gázkoncentráció-érték szerepel, mint minden további iratban. A visszamaradó vegyszermaradványok, illetve a szabálytalanul a helyszínen hagyott méregflakonok – amelyek mindegyike veszélyes hulladéknak minősül – megsemmisítésénél sem az előírásoknak megfelelően jártak el – írta a Heol.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.