Elfogyott a türelem: a Jobbik és a romák is nagy demonstrációra készülnek Miskolcon

A Jobbik a maga módján tenne rendet az Avason, demonstrációjukra a a romák pedig az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulásával válaszolnak.

Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én – ezt mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője válaszul a Jobbik korábban bejelentett a „Magyar Élet Menete az Avason” címet viselő felvonulására, amelyet a romló közbiztonság miatt hirdettek meg. Borsodi civil szervezetek – az Avasért Egyesület, BHSE, Dialóg Egyesület, Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Gyerekkrízis Alapítvány, Kétkeréken Gördülők Alapítványa, KKSK, Mások-Másképpen Alapítvány, RECIK Alapítvány, Szépmesterségek Alapítvány, Szikra Alapítvány, Vissza az életbe Egyesület, Zöld Kapcsolat Egyesület – nemrég levélben arra kérték a radikális párt vezetőit: “a kiszámíthatatlan következményekkel, esetlegesen indulatok elszabadulásával járó felvonulás helyett keressék és találják meg az avasi közösség számára leghasznosabb megoldásokat”, a menetelés helyett pedig érdemi párbeszédet javasoltak.”

Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője közleményben reagált a civilek levelére, azt írva: az általuk alkalmazott módszerek már nem elegendőek az Avas problémáinak megoldásához. – Hét évvel a fészekrakó-probléma kibontakozása után, és nem sokkal a kanadai „menekültek” beköltözése előtt joggal várják el az állampolgárok, hogy határozott vészjelet küldjünk a kormánypártok felé: az emberek türelme elfogyott. A tisztességes avasiak normális életet akarnak, nem pedig újabb beköltözőket. A civilek türelmet kérnek. Nincs türelem. Megoldási javaslatot várnak tőlünk, noha két év alatt számtalanszor elmondtuk már, mire van szüksége az Avasnak: a kisebbség antiszociális részének fejsimogatása helyett radikális közrendvédelmi intézkedésekre és a fészekrakók által bitorolt ingatlanok önkormányzati kisajátítására. Meg is kaptuk érte, hogy rasszisták vagyunk – fogalmazott közleményében Jakab Péter. 

A Hazáért, a demokráciáért elnevezéssel hirdetik ellendemonstrációjukat a Horváth Aladár vezette romák, akik a Jobbik tüntetése előtt két órával, az Avasról indulva a belvárosba, a Borsod megyei kormányhivatalhoz mennek. – A Jobbik indoka mondvacsinált, a göbbelsi propagandára hasonlít, ezekkel szemben erőt kell felmutatni a cigányságnak, és visszaszorítani az újfasiszták nyomulását – fogalmazott az ellendemonstrációt meghirdető roma polgárjogi vezető. Szerinte a cigányok dolga megvédeni önmagukat, a méltóságukat és a becsületüket, mert ez a közösség mára rendkívüli módon magára maradt, szövetségese kevés.

A Fidesz helyi szervezete arra szólította fel a Jobbikot, hogy ha segíteni nem tudnak a városnak és az avasiaknak, legalább ne ártsanak nekik a demonstrációjukkal. A Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy október 17-ére Menet a békéért címmel demonstrációt hirdet Miskolcra. Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke tegnap tudósítónknak azt mondta, hogy hivatalosan nem kérték fel szereplésre a pártot sem a romák, sem a DK demonstrációjára, tagjaik, szimpatizánsaik azonban bizonyára ott lesznek soraikban. Közölte: a szocialisták szerint nem felvonulások és demonstrációk, hanem konkrét megoldások kellenek az avasi problémák feloldására. Ezek egyikeként említette, hogy a városnak vagy az államnak vissza kell szereznie azokat a lakásokat, amelyekhez a Fészekrakó programot kihasználva, bűncselekménnyel jutottak a tulajdonosaik. – Több, úgynevezett fészekrakós lakás ügyében még tart a végrehajtási-kilakoltatási  eljárás, s néhány már most is üresen áll. Kétszáz „zűrös” lakásról beszélünk, ami a tizenkétezer ingatlanból álló avasi lakótelepen elenyésző arány. Mégis ezek ürügyén keltenek feszültséget, ahelyett, hogy valódi megoldásokat keresnének – mondta Simon Gábor.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán megtudtuk: időben és széleskörűen adnak majd tájékoztatást a szerdai demonstrációk biztosításáról, az ezzel kapcsolatos forgalomelterelésekről, útlezárásokról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.