Életük végéig félhetnek a gyerekeket szexuálisan bántalmazók

Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendőek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.

A törvényjavaslat egyik benyújtója, Selmeczi Gabriella fideszes képviselő a nyáron nyilvánosságra került Sipos-ügyre hivatkozott, egy volt középiskolai magyartanár esetére, aki sajtóhírek szerint évtizedekkel ezelőtt diákjait szexuálisan zaklatta, később pedig ifjúsági műsorokat készíthetett a közmédiában.

A kormánypárti képviselő szerint az ügy ráirányította a figyelmet arra a problémára, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyek elkövetője az idő múlásával elévülés miatt nem büntethető, holott még az elkövetés után több évtizeddel is felszínre kerülhetnek olyan információk, amelyek a tettesek felelősségre vonását egyébként lehetővé tennék.

A törvényjavaslat kezdeményezőinek célja, hogy az elévülés ne akadályozza az ilyen bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását, mindazoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen a törvény szigorával, szankcióival.

A kormánypárti képviselők által kezdeményezett Btk.-módosítást a parlament jelen lévő képviselői egyhangúlag, 164 igen szavazattal hagyták jóvá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.