Élet menete – ma tizenegyedszer

A holokauszt áldozatai mellett az Élet menete azoknak a neves és névtelen életmentőknek igyekszik emléket állítani, akik dacoltak az egykori pusztító politikával, a náci erőszakkal, a népirtással.

Ma tizenegyedszer tartják Budapesten az Élet menete felvonulását, amelyre tízezreket várnak. A menet a Hirado.hu híre szerint Margit híd pesti hídfőjétől indul, végighalad a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig, a megemlékezés helyszínéig.

A rendezvényen beszédet mond Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, valamint a felszólalók között lesz a tervek szerint Aharon Tamir, a nemzetközi Élet menete igazgatója, díszvendégként pedig Ágnes Hirschit hívták meg, aki a svájci életmentő diplomata, az 1944-ben Magyarországon dolgozó konzul, Carl Lutz lánya.

Az eseményen felolvassák Maya Grafnak, a svájci parlament elnökének nyílt levelét, továbbá egy videobejátszásban Jason Kenney kanadai bevándorlási és kulturális miniszter tolmácsolja Stephen Harper kormányfő üzenetét.

Az idén az Élet menete a holokauszt áldozatai mellett azoknak a neves és névtelen életmentőknek igyekszik emléket állítani, akik dacoltak az egykori pusztító politikával, a náci erőszakkal, a népirtással.

Az Élet menetét délután négy és hat óra között tartják: a résztvevők előbb a Jászai Mari téren tartanak rendezvényt, majd a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig vonulnak. Az esemény miatt lezárják a közúti forgalom elől az V. kerületi Széchenyi rakparton a Képviselői Irodaház előtti terület, valamint a pesti alsó rakpartot a Lánchídtól északi irányban végig, továbbá várhatóan háromnegyed öt és fél hat között az újpesti felső rakpart is.

A megemlékezés idején a 2-es villamospótló autóbuszok a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) és a Nyugati pályaudvar között közlekednek, így a Kossuth térről a Jászai Mari teret csak gyalogosan lehet megközelíteni.

Lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt a Vivicittá városvédő futás miatt is Budapesten. A 28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás délelőtt fél tízkor indul a Margitszigetről, útvonala érinti az I., a II., az V., a IX. és a XIII. kerületet, a Margit hidat és a Lánchidat.

Időszakos forgalomkorlátozás, terelés lesz az érintett útvonalakon, így a pesti alsó rakparton 8-tól 12 óráig, majd fél háromig a Dráva utca és a Lánchíd közötti szakaszon. Az Árpád hídon és a Margit hídon délután fél egy és fél három között egy sávot foglal el a verseny. Az útvonalon végig rendőrök és szervezők irányítják a forgalmat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.