Élet az örök sötétségben
- A szemem, mint a sasé, na jó, néhány napja gyulladt egy kicsit, de tisztán látom a legapróbb betűket is a táblán. Tud róla, hogy maga súlyos cukorbeteg? - kérdezték. A belgyógyászaton azzal kopogtattam, állítólag cukorbeteg vagyok. De mennyire az, mondta az orvos, amikor megnézte a labor eredményeit. Ha nem vigyáz, még a látása is rámehet.
A. Tamás miskolci rokkantnyugdíjas így eleveníti fel, hogyan szerzett hat éve tudomást betegségéről. Szemét azóta hatszor műtötték, a beavatkozások néhány hónapra mindig megállították látásának romlását. Utoljára szilikonolajjal töltötték fel a szemét, mert az olaj nagyobb nyomással szorítja a helyére a beteg retinát, de azt is megmondták, ez nem tekinthető végleges megoldásnak. Látáscsökkenése kilencvenöt százalékos, ami azt jelenti, hogy néhány méteres távolságból elmosódó alakokat lát. De nincs rá garancia, hogy ez így is marad.
A. Tamás, aki tizenöt éven át egy kisebb autóalkatrész-kereskedés tulajdonosaként minden este ihatott egy sört a barátaival, otthon ülő figura lett, negyvenöt évesen újra az édesanyja főztjét eszi. Órákig képes elücsörögni az elmosódottan vibráló képernyő előtt a sportközvetítéseket hallgatva, és napokig tervezget egy portörlést is.
Az észak-magyarországi régióban évente hétszázzal nő a látássérültek száma. A legfontosabb érzékszerv elvesztése sokkoló élmény, olykor éveken át tartó krízisbe taszítja az érintetteket. A Miskolcon tavaly ősz óta működő látás-rehabilitációs központ munkatársai arra vállalkoztak: megtanítják az érintetteknek, hogyan lehet másként élni a sötétségben. Segítenek elfogadni az új helyzetet, megtanítják a klienseket önállóan közlekedni, számítógépet használni, főzni, mosni, takarítani, és nem utolsósorban munkát keresni.
Tevékenységük újdonságát jelzi, hogy a központot működtető alapítvány vezetőjének egy kórházi orvos azt mondta: a vakok maguktól is megtanulják, hogyan kell a fehér bottal közlekedni.
- Aki viszont nem, az nyugodtan maradjon otthon élete hátralévő részében - tromfolt Mezősi Tamás kuratóriumi elnök.
A miskolci látásrehabilitációs központ a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával indult, és pályázati forrásokból működik, szolgáltatásaikat díjtalanul lehet igénybe venni. Tavaly októbertől az év végéig húsz látássérült kért tőlük segítséget, idén, az első fél évben ötven kliensük volt, decemberig további százra számítanak.
- Van pszichológusunk, aki segíthet túljutni a látásvesztés okozta krízisen és szociális munkásunk, aki segíthet az elérhető támogatások megszerzésében - mondja Mezősi Tamás. - Aki szeretné, néhány hét alatt elsajátíthatja a Brailleírást. Kipróbálható a beszélő vérnyomás és vércukormérő, a hangos óra és konyhai mérleg. Háztartási eszközökre rögzíthető jeladók segítségével a különböző készülékek távirányítóval hívhatókká válnak, a megfelelő gomb megnyomására hangosan válaszolnak, így vakon is könnyen megtalálhatók. Berendezett tankonyhánkban biztonságosan újra tanulhat főzni, akinek erre van igénye, mi több, automata körömreszelővel is szolgálhatunk. A vakok életét segítő legtöbb eszköz megismerhető és kipróbálható irodánkban. Kolléganőink számos olyan trükköt ismernek, amelyek a hétköznapi tevékenységek során pótolják a hiányzó látást. Sokan például nem használják a háztartási gépeket, mert nem látják a gombokat. De ha tapintható jelekkel látjuk el a kapcsolókat, akár vakon is beállítható a tűzhely hőmérséklete vagy a centrifuga fordulatszáma. Minden kliensnek abban segítünk, amire igényt tart. Volt, aki csupán az olvasógép használatát akarta elsajátítani, azt öt óra alatt megtanulta. De van, akit kétszáz óra alatt tanítunk meg a biztonságos közlekedésre.
Csakhogy a kliensek egy részénél különleges körülmények nehezítik a tanulást. A szeme világát fokozatosan elveszítő Lós Andrásnét például hónapok óta tanítják a fehér bottal való közlekedésre. Az ötvenegy éves asszony születése óta süket. Nem hallja az oktatót, de még a fehér bot koppanását sem, ami különösen fontos információ lehetne. Óráira így jeltolmácsot kell hívni, aki lefordítja az oktató szavait. Most épp egy speciális, görgővel szerelt fehér botot tesztelnek, ami rezgéssel figyelmeztet az akadályokra. Panaszkodik, hogy az új bot nehéz, fárasztó sokáig kézben tartani.
Erika asszony látása egy gyermekkori vérmérgezés következtében kezdett romlani, maradék látását ötvenegy évesen gyógyíthatatlan hályog fogyasztja. Mégis dacol a betegséggel, egyedül közlekedik a városban. A megállóhoz érkező buszt még látja, de a jármű számát már nem, ráadásul megkérdezni sem tudja a többi várakozótól. Kérdését azonban jó előre felírja egy papírlapra, amit a vezető orra alá tol. Ha a sofőr bólint, tudja, jó buszra szállt. Ha a fejét rázza, Erika leszáll, és várja a következőt.
Nem engedheti meg magának, hogy a szemére ereszkedő sötétség bezárja őt lakótelepi lakásába, mert fontos kötelessége van: míg a fia dolgozik, neki kell hazakísérnie az iskolából az unokáját. Ezért gyakorol már hetek óta egy sötét helyiségben a fehér bottal, hogy ha eljön az idő, kint, az utcán is megállja majd a helyét.
