Élet a mellrák után

A betegek nagy többsége ma már túléli a mellrákot. Milyen élet van azután? Hogyan lehet menedzselni a gyógyulást? Hogyan érezhetik ismét teljes értékű nőnek magukat a hajuk és a mellük elvesztése után az érintettek? A válaszokkal a Semmelweis Egyetem október 6-i nyílt napja próbál segíteni, amit a túlélőknek és hozzátartozóiknak hirdettek meg.

Lapunknak Dank Magdolna, klinikai onkológus, egyetemi docens elmondta: élhetnek teljes életet, sőt bizonyos esetekben akár még gyereket is vállalhatnak a mellrákot túlélő nők. Hozzátette: évente nyolcezer új esetet diagnosztizálnak, azaz minden hetedik nő szerez közvetlen tapasztalatot a betegségről. A betegek nagy része meggyógyul, de többségük segítségre szorul lelki és esetleges szexuális problémák miatt. A Semmelweis Egyetem Nyílt Napján gyógyultak és betegek nyíltan beszélhetnek gondjaikról, hallhatnak a megoldásokról.

Aki elmegy, annak része lehet közös faültetésben, rózsaszín lufis felvonulásban, hastánc és zumba órában. A tájékoztató előadások mellett lelhetőségük lesz a szakemberekkel történő (onkológus, sebész, nőgyógyász) személyes konzultációra.

A program a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában (1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.) kerül megrendezésre 2012. október 6-án szombaton 10-15 óra között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.