Éles pengeváltás Szabó Máté és az MTVA között

Az alapvető jogok biztosa szerint a közmédiumok a jogállamiság elvét és a jogbiztonság követelményét sértették azzal, hogy munkavállalóiknak a közfoglalkoztatás keretében kínáltak munkalehetőséget. Az MTVA cáfolja a vádakat.

Az alapvető jogok biztosa szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eljárása a jogállamiság elvét és a jogbiztonság követelményét sértette azzal, hogy korábbi munkavállalói számára a közfoglalkoztatás keretében kínált munkalehetőséget. A jogalkotó ugyancsak az alapvető jogok sérelmét idézte elő azáltal, hogy a közfoglalkoztatás jogszabályi hátterét nem rendezte megfelelően - olvasható Szabó Máté ombudsmannak az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében.

A panaszos azért fordult az ombudsmanhoz, mert sérelmezte, hogy az MTVA – a szervezet átalakítására, racionalizálására, a párhuzamos funkciók megszüntetésére hivatkozva – csoportos létszámleépítés keretében megszüntette a munkaviszonyát, majd ezt követően közmunkásokat foglalkoztatott, akik részben az ő korábbi feladatait is ellátják.

Az MTVA három ütemben több száz dolgozóját bocsátotta el. A harmadik létszámleépítés során 336 dolgozója munkaviszonyát szüntette meg, majd ezt követően a közfoglalkoztatás úgynevezett Startmunka mintaprogramja keretében 240 közmunkást alkalmazott archívumi digitalizáló és feldolgozó munkakörben.

A biztos megállapította, hogy bár az MTVA formailag eleget tett a jogszabályi feltételeknek, valójában mégis kérdéses, hogy jogszerű volt-e a közmunka megszervezése. A közfoglalkoztatás elsődleges célja ugyanis a hátrányos helyzetű emberek bevonása a (köz)foglalkoztatásba.

Ezek a programok jellemzően a leghátrányosabb helyzetű térségekben indultak, hogy a legkiszolgáltatottabb álláskeresők számára teremtsenek munkalehetőséget. Ezzel szemben az MTVA a közmunka programját a fővárosban, az ország – munkaerő-piaci szempontból – legkedvezőbb helyzetű településén indította, a közfoglalkoztatottak pedig nem alacsonyan képzett, régóta munkanélküli emberek, hanem legalább érettségivel (többségében egyetemi, főiskolai végzettséggel) rendelkezők, akik csak a közelmúltban, például az MTVA-nál végrehajtott csoportos létszámleépítés során veszítették el az állásukat. Bár a jogszabály szerint a munkavállalók létszámát a közfoglalkoztatottak alkalmazásával növelni kell, az MTVA a közmunkások alkalmazása előtt több száz munkatársától vált meg, köztük olyanoktól is, akiknek munkaköri feladata volt a dokumentumok archiválása, rendezése, és e feladat ellátásához kellő szaktudással, tapasztalattal rendelkeztek.

Szabó Máté jelentésében ismét hangsúlyozta, hogy a közfoglalkoztatás rendszere nem válhat az elsődleges munkaerőpiac alternatívájává. Sem közvetlenül, sem közvetve nem eredményezheti a meglévő álláshelyek megszüntetését, nem szolgálhat alapul a munkavállalói bérek csökkentéséhez, a munkához való joggal kapcsolatos garanciák félretételéhez.

Szabó Máté állításaira ma szintén közleményben válaszolt az MTVA, amelyben az olvasható: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap határozottan cáfolja az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleményében szereplő azon állítást, hogy az MTVA korábbi munkavállalói számára a közfoglalkoztatás keretében kínált volna munkalehetőséget, valamint hogy volt a csoportos létszámleépítésben érintett olyan munkavállaló, akinek a munkáját részben a közmunkaprogramban résztvevők vették volna át.

Az alap szerint ezzel szemben az igazság az, hogy a közmunkaprogramban nincs olyan munkavállaló, aki korábban az MTVA munkavállalója lett volna. A korábban elbocsátott munkavállalók feladatait az MTVA munkavállalói vették át, tehát a közfoglalkoztatott munkavállalók nem a korábban elbocsátott munkavállalók munkáját végzik.

A közmunka programot nem az MTVA írta ki, az MTVA a program keretében pályázati támogatást igényelt a Belügyminisztériumtól, amit a szerv a munka nélküli diplomásoknak kulturális értékek megőrzése és mentése céljából írt ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.