Hűtlen kezelés a gyanú Hagyó Miklós volt szóvivője ellen

Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Horváth Évát, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét.

Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki, majd elengedték.

A rendőrség gyanúja szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Hozzátette: Horváth Éva bűnsegédként hozzájárult a kifizetést engedélyezők által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetéséhez.

Az MTI Horváth Éva ügyvédjétől, Gábor Lászlótól úgy értesült, hogy ügyfele nem tett vallomást, de egy-két héten belül vallomást tesz, mert - mint a védő fogalmazott - nincs takargatni valója.

A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottat szabadon engedték, vele szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést nem rendeltek el. Horváth Éva a gyanúsítással szemben panasszal élt.

Horváth Évát otthonából vitték el a nyomozók péntek reggel 7-kor, és délelőtt 11 óra körül engedték el. Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjeként vált ismertté a sajtóban. Az index.hu írt augusztusban írt arról, hogy Horváth Éva valójában a BKV-nál áll alkalmazásban. Az internetes lap információi szerint 2007 elején került a 4-es metró projektje keretében a közlekedési vállalathoz. Néhány hónapig a metróprojektet koordináló DBR-igazgatóság szóvivője volt, ám 2008 elejétől már Hagyó Miklós belső embereként tűnt fel a hírekben.

Horváth Éva erre reagálva elismerte, hogy mindkét helyen dolgozik, de hozzátette: "a nemzetközi és a hazai gyakorlatnak megfelelően, mint kommunikációs szakember, amíg nincs összeférhetetlenség", addig annyi helyen vállalhat munkát, amennyit teherbírása enged. Szerinte "a fővárosi önkormányzat és az annak tulajdonában álló cég között nincs érdekellentét, ezért a két feladat ellátása nem összeférhetetlen, sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolható".

Azt állította, BKV-s munkaviszonya folytonosságáról személyesen Kocsis István vezérigazgatóval egyeztetett, az ő kérésére maradt a cégnél. Cáfolta viszont azt az információt, hogy 300 ezer forintos fizetést és összesen 10 milliós prémiumot kapott volna a BKV-tól. A sajtóreferenst ezek után tavaly augusztusban menesztették a közlekedési vállalattól, szeptemberben pedig saját elhatározásából távozott a főpolgármesteri hivatalból is. Horváth Éva ezután a stop.hu-nál folytatta munkáját, ahol 2006 óta kisebbségi tulajdonos volt. Tulajdonrészét tavaly decemberben adta el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.