Elegük lett a Fideszből: mozgalommá alakul a 4K!

A 4K! – Negyedik Köztársaság ellenzéki ifjúsági mozgalomként folytatja tevékenységét. Célja az úgynevezett Y generáció mozgósítása, és alternatíva állítása a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben.

„Az egypárti alkotmány elfogadása egyértelművé tette, hogy a hatalmon lévők nem gondolják komolyan az állampolgárok közös önrendelkezését. Ez hosszú távon leginkább a fiatalok jövőjét veszélyezteti” - idézi Istvánffy András koordinátort a 4k! - Negyedik Köztársaság közleménye.

A 4K! azoknak a fiataloknak a mozgalma akar lenni, akik nem értenek egyet az új rendszerrel, és tenni akarnak a szabadság és a szolidaritás folyamatos megnyirbálása ellen. (Az "Y generácóról" van szó.)

„Óriási az igény arra, hogy legyen egy merész és kreatív civil mozgalom, ami lehetőséget ad annak kifejezésére, hogy nem egy olyan rendszerben akarunk élni, amit most épít a fejünk fölött a kormány. Emellett fél év múlva le akarunk rakni az asztalra egy programjavaslatot arról, hogy néz ki az alternatívája a Fidesz Magyarországának” - számol be a tervekről Istvánffy.

A 4K! a közéleti mozgalommá alakulás jegyében az utóbbi hónapban átszervezte belső működését, és kinyitotta szervezetét az új érdeklődők előtt.

Kétféle módon lehet csatlakozni. A "csapatba" azokat az elkötelezett aktivistákat várják, akik az utcai akciózástól az online munkákig készek rendszeresen részt venni a szervezet tevékenységében. A kampányszerűen akcióba lendülő "mozgalomba" pedig azoknak a regisztrálásra számítanak, akik a mindennapi életük mellett alkalomszerűen keresnek értelmes közéleti cselekvési lehetőséget.

A korábban főként a közterek újraértelmezésével foglalkozó 4K! az alkotmányozás miatt kapcsolódott be markánsan a közéletbe. Istvánffy András a március 15-ei és az április 15-ei civil tüntetéseken is felszólalt az új alkotmány ellen. A 4K! Szellemjárás Schmitt Pálnál elnevezésű tiltakozó demonstrációjának engedélyét a rendőrség a tüntetés napján vonta vissza.

Istvánffy András az Alaptörvény elfogadását követő órában ügydöntő népszavazást kezdeményezett a következő kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a 2011. április 18. napján elfogadott "Magyarország Alaptörvénye" című jogszabályt?”

Az OVB a kérdés hitelesítését visszautasította arra hivatkozva, hogy alkotmánymódosításról nem lehet népszavazni. A 4K! az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel a kérdés nem céloz alkotmánymódosítást, valamint az Országgyűlés sem alkotmányt módosított, hanem az új alkotmány megalkotására vonatkozó jogszabály szerint hozta meg az új alaptörvényt. Az Alkotmánybíróság még nem döntött a beadványról.

A 4K! aktivistái az új alkotmány elfogadását követően több utcai gerillaakciót hajtottak végre: besegítettek a Fidesznek Budapest utcáinak átnevezésébe, így lett a Szabad Sajtó útból Szalai Annamária út, vagy az Egyetem térből Hoffmann Rózsa tér. A fülkeforradalom évfordulóján telefonfülkék kértek bocsánatot városszerte a félrecsúszott forradalom miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.