Elege lett az egri rektornak

„Kiakadt” az egri főiskola rektora, s nyilvánosan bírálta Nyitrai Zsoltot, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, amiért az úgy tárgyal különféle fórumokon az intézmény nevében, hogy gőze nincs az ott folyó munkáról.

Liptai Kálmán „kifakadásáról” az egriügyek.hu hírportál számolt be. Azt írták: „egri közéleti szereplő – és most az ellenzéki csaholásokat vegyük ki – így még nem osztotta ki a fideszes nagyurakat, közülük is Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőt. Az intézmény első embere gyakorlatilag kikérte magának azt, hogy Nyitrai az Eszterházy Károly Főiskola vezetősége nélkül próbál meg olyan stratégiai kérdésekben eljárni az EKF nevében, amihez nem hogy nincs sok köze, de még a megfelelő információkat sem gyűjti be ahhoz, hogy hitelesen lépjen fel a legfontosabb kérdésekben.”

A fideszes képviselő januárban közleményben tudatta, hogy Palkovics Lászlóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkárával a főiskola jövőjéről, s a Tudás-Park elnevezésű innovációs programról egyeztetett – az eseményt a saját honlapján, két fotóval illusztrálva ki is posztolta. A napokban pedig azt jelentette be, hogy egyesülhet az egri és a gyöngyösi főiskola. Szakmai körökben meglehetős visszatetszést keltett, hogy a fúzió mellett azzal is érvelt: az ő, és a gyöngyösi térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László közötti jó viszony is garancia a két intézmény jó együttműködésére. Az egriek régóta törekszenek arra, hogy egyetemmé válhassanak, nekik különösképp rosszul esett a képviselő azon kijelentése, miszerint „inkább legyen egy erős főiskolánk, mint egy gyenge lábakon álló egyetemünk".

Liptai Kálmán rektornál vélhetően ez a mondat verte ki végleg a biztosítékot. „Nyitrai Zsolt képviselő úr és a saját magam kapcsolatáról annyit szeretnék mondani, hogy életünkben összesen körülbelül 18 percet beszéltünk, ebből 15 percet még a rektorválasztásom előtt, az elmúlt másfél évre nagyjából három perc beszélgetés jutott. Mindenki ki tudja számolni, hogy ezek kézfogások és egy-egy jó napot kívánok, vagy egy-egy jókívánság átadása mindösszesen. Ezek után a főiskolai stratégiáról nyilatkozni, illetve a főiskolai stratégiai irányokat kijelölni, a főiskola kapcsolatrendszeréről nyilatkozni több mint felelőtlenség. Úgy gondolom, ez olyan, mint amikor a hallgató nem jár be egész félévben, utána eljön vizsgázni, és olyan, mintha matematikáról beszélne, de semmi sincs a helyén” – mondta ez egri hírportál tudósítása szerint a patinás intézmény vezetője. Utaltak arra is, hogy Nyitrai Zsolt a 2013-as rektorválasztáson egy másik jelöltet, Kiss Attilát, az Egerfood Regionális Tudásközpont vezetőjét támogatta, majd amikor nem ő lett a befutó, akkor rektorhelyettesi kinevezéséért lobbizott, sikertelenül.

Az Eszterházy Károly Főiskola rektora nem tartja szerencsésnek, hogy épp a felvételi időszak hajrájában olyan híresztelésekkel álltak elő politikusok, amelyekkel a megye két felsőoktatási intézményeit kezdték összeboronálni, ez ugyanis szavai szerint elbizonytalanítja a jelentkezőket, és kárt okoz mind a két intézménynek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.