„Elég volt Polt Péterből!”

Ahol a fideszes haverok érintettek, mind megússzák. Ott szabad a rablás – állítja Pápa Levente, az Együtt alelnöke. Szerinte elég volt Polt Péter legfőbb ügyészből, és nem hagyják, hogy a Quaestor-ügy fő gyanúsítottja, Tarsoly Csaba is elkerülje a felelősségre vonást.

„Elég volt Polt Péterből, elég volt az ügyészség bűnsegéd szerepéből. Elég volt abból, hogy Polt Péter politikai védőangyal szerepet játszik, és minden jogi ügy az ő kezei alatt hal el” – fedezte fel a 168ora.hu Pápa Leventének, az Együtt alelnökének Facebook-oldalán a felhívást, amely szerint jövő csütörtökre mindenkit demonstrációra várnak a Legfőbb Ügyészség épületénél. „Nem életszerű feltételeznünk, hogy minden rendben van a gyanús korrupciós ügyekkel és nem életszerű feltételeznünk, hogy mindez véletlenül történik” – írja a politikus.

Pápa Levente emlékeztetett rá: „egy év után az ügyészség végre feljelentést tett a Quaestor-lopás ügyében, persze politikai szálakat nem talált Polt Péter”. De abban is hiába bízott bárki – véli a politikus –, hogy legalább Tarsoly Csabát megbüntetik, hiszen „néhány hete a bíróság hiánypótlást kért az ügyészségtől, amit az nem akar teljesíteni. Helyette a bíróságra mutogat, és egymást okolják a kudarcért”.

Arra is felhívta a figyelmet: a végső dátum május 31-e, s ha addig nincs hiánypótlás, akkor nem lesz büntetőügy. Szerinte „ezt nem hagyhatjuk”.

Polt keze alatt már több, a jegybankot is érintő feljelentés halt el – állítja Pápa Levente, hozzátéve, hogy éppen pénteken derült ki, lett volna oka az ügyészségnek vizsgálódni Matolcsy György birodalmában (az MNB félmilliárd forintot lapátolt ki például a jegybankelnök rokonának érdekeltségébe tartozó vállalkozásokhoz, de vannak más különös tranzakciók is).

„Ehelyett Polt és Matolcsy leültek egymással ebédelgetni!” – hívja fel a figyelmet Pápa Levente. Szerinte „Matolcsy birodalma tényleg egy tündérmese. Itt olyanok történnek, amik csak az álmokban vagy afrikai diktatúrákban: hirtelen mesés magánvagyonokká alakulnak a közpénzek”.

De „ami Matolcsynak álom, az az országnak rémálom” – hangsúlyozza. Pápa szerint „Polt Péter, mint egy rossz dada, nem ébreszti fel Matolcsyt, hanem hagyja tovább álmodni ezt a rémálmot”. Ugyanez a helyzet számtalan más ügyben is – tette hozzá –, „ahol a fideszes haverok érintettek voltak. Orbán, Rogán, Lázár: mind megússzák. Szabad a rablás”.

„Csütörtökön figyelmeztető tüntetést tartunk a Legfőbb Ügyészség előtt, hogy meg ne próbálják elsikálni a Quaestor-ügyet!” – írja Pápa Levente. Kiemelte: politikai pártok felett álló ügyről van szó, ezért mindenkit várnak, „akinek elege van Polt Péterből, az ügyészség politikai cinkosságából, a Fideszből, az Orbán-rezsimből”. Leszögezte: ezt „nem hagyjuk annyiban!”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.