Régi haverok segítségével tették zsebre a támogatásokat

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt 84 személlyel szemben emeltek vádat, mivel jogosulatlanul igényeltek uniós területalapú támogatásokat – olvasható a Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében. Az Ibolya Tibor fővárosi főügyész által jegyzett dokumentum szerint az első és másodrendű vádlott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vezető beosztású tisztségviselője volt.
Az említett vezetők hivatali feladataik ellátása során észlelték, hogy az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatási rendszerben sok olyan földterület van, ahová a jogosultak nem nyújtanak be támogatási kérelmet.

Ezért az ügyészség szerint a két vádlott 2012-ben elhatározta, hogy a mezőgazdasági támogatások igénylésének eljárásrendje ismeretében az ezekre a földterületekre járó támogatást hivatali helyzetükkel visszaélve jogellenesen megszerzik.

A széles körű kapcsolatokkal rendelkező elsőrendű vádlott a területalapú támogatás jogosulatlan megszerzésére egy bűnszervezetet épített ki, amelybe elsősorban a vele bizalmi kapcsolatban álló régi ismerőseit szervezte be. Ezeknek a bűntársaknak a feladata a támogatást névlegesen igénylő további személyek felkutatása volt, akik közreműködésével a valótlan tartalmú támogatási kérelmeket benyújtották.

A szervezők és névleges igénylők közreműködésüket a támogatás összegének egy-egy részéért vállalták.

Fenti cselekményükkel a vádlottak 2012-ben – 5 jogosulatlanul igénylő cég közreműködésével – összesen csaknem 120 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A bűnszervezet 2013-ban már 46 cég, valamint 37 jogosulatlan igénylő magánszemély beszervezésével összesen közel másfél milliárd forint támogatást igényelt jogosulatlanul, amelyek kifizetésére azonban a büntetőeljárás miatt már nem került sor.

A vád tárgyává tett bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.