Gyanús számok: elcsalhatták a 2014-es választást Baján

Bár a város lakossága már hat éve egyfolytában csökken, két éve hirtelen megjelent ott csaknem 1400 plusz ember. A furcsa jelenség a Sikeres Bajáért Egyesületnek szúrt szemet, az ügyben Juhász Péter, az Együtt társelnöke feljelentést tett – írja a 444.

Valamilyen különös oknál fogva ennek a rengeteg embernek pont az országgyűlési és önkormányzati választások évében jutott eszébe Bajára költözni. Mint az egyesület közleményében is olvasható, a két választás között pontosan 826 embert vettek fel a választói névjegyzékbe, de már előtte is 567 ember látta meg hirtelen Bajában az élet értelmét. Így összesen 1393 fővel gyarapodott 2014-ben a város lakossága.

A sorsdöntő választások után azonban folytatódott az addig is jellemző csökkenés: 2015-ben például 1665 ember hagyta el a várost. Ez a csökkenő tendencia egyébként a többi vidéki városra is jellemző, több ezer lakost veszítenek el évente a Központi Statisztikai Hivatal szerint - írja a portál.

Juhász Péter emiatt arra gyanakszik, hogy választási csalás történhetett, volt ugyanis olyan körzet, ahol csupán 17 szavazaton múlt a Fidesz győzelme. A politikus feljelentést is tett az ügyben, melynek további részleteit az alábbi posztban fejti ki.

 <>

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.