Elbuktak a bíróságon a 'tettrekész rendőrök': nem találtak fogást a volt főkapitányon

Jogerősen felmentette a közérdekű adatokkal való visszaélés bűntettének vádja alól Andrékó János volt szabolcsi rendőrfőkapitányt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

A korábban dandártábornoki rangban szolgáló rendőri vezetőt 2007 februárjában kérte a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ), hogy számára adjon meg saját, és más szakszervezetre vonatkozó statisztikai adatokat. Andrékó János azonban aggályosnak találta az adatok kiadását, és továbbította a kérést a felettes szervnek, az Országos Rendőr-főkapitányságnak. A szakszervezet ezután az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult, akinek állásfoglalása szerint a kért adat közérdekű, így azt ki kell szolgáltatni.

A TMRSZ ezután feljelentést tett a jelenleg az ORFK ellenőrzési szolgálatánál dolgozó Andrékó ellen, de az ügyészség ezt elutasította. Ezután éltek a pótmagánvád lehetőségével, de indítványukat a Nyíregyházi Városi Bíróság és másodfokon eljáró megyei bíróság is elutasította, és bűncselekmény hiányában felmentette a volt főkapitányt.

A bíróság indoklásában leszögezte: a kért adatok ugyan közérdekű jelleggel bírnak, de ezeket a dandártábornok rögtön továbbította a felettes szervhez. Ezért nem követhette el a közérdekű adattal való visszaélést, valamint az sem állt szándékában, hogy közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tegye. Nem követtem el bűncselekményt azzal, hogy a szakszervezet főtitkárának kérésére nem közöltem olyan adatokat, melyek megítélésem szerint nem tartoznak rá - mondta el az MTI-nek a tárgyalás után Andrékó János.

A volt megyei főkapitány úgy fogalmazott: a másik két szakszervezet létszámadatai csakis rájuk tartoznak, tekintettel arra, hogy a szervezet taglétszáma jelzi annak gazdasági és érdekvédelmi erejét is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.