Együtt 2014: 'álcivilek buszoztatása' nem akadályozhatja meg a tiltakozást

Se jogtechnikai trükközés, se "álcivilek buszoztatása" nem akadályozhatja meg, hogy az Együtt 2014 tiltakozzon a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen - reagált a választói mozgalom a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtöki közleményére.

Az Együtt 2014 szerdán jelentette be, hogy ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti az előzetes feliratkozásról szóló törvényi szabályokat, a kormányoldal pedig az alkotmány módosításával válaszol erre, akkor a Parlament elé hívnak tüntetni tiltakozó polgárokat, civil és politikai szervezeteket.

"Ma meg is érkezett a kormány válasza - ismét az álcivilek hozták" - közölte a választói mozgalom a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtöki közleményére válaszul.

A CÖF előzőleg azt írta: elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. Kilátásba helyezték, hogy a békemenet is elmegy az Országház elé, az ellenzéki tiltakozók pedig ez esetben "oda már nem fognak beférni".

Az Együtt 2014 ezzel kapcsolatban nyomatékosította: se jogtechnikai trükközés, se "álcivilek buszoztatása" nem akadályozhatja meg, hogy tiltakozzanak a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen.

Hozzátették, bár a CÖF azt ígérte, decemberben elszámol a Bajnai Gordonnal szembeni kampány költségeivel, ez nem történt meg. Az Együtt 2014 ezért csütörtöki közleményében arra szólítja fel a civil szervezetet, hogy hozza nyilvánosságra elszámolását a "gyűlöletkampányról".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.