Együtt ünnepel öt szakszervezet

A MASZSZ a munkabérről, az ÉSZT az egészségügyről, a SZEF a közoktatásról, a MASZSZ és a Liga pedig a nyugdíjról tart majd előadásokat a közös majálisukon Budapesten.
Az öt szakszervezeti szövetség idén ismét együtt tartja a majálist a budapesti Városligetben, a rendezvény a Városligeti Szakszervezeti Emlékkő megkoszorúzásával kezdődik május 1-jén, délelőtt 10 órakor – közölte az egyik résztvevő, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) az MTI-vel.

A közlemény szerint május 1-jén az emlékkőnél – az első magyarországi szabad majális helyszínén – a résztvevő szakszervezetek: Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Liga Szakszervezetek (Liga), a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), a MASZSZ, és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezetői közösen helyezik el a megbecsülés virágait.

A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkánál történő koszorúzást követően az ÉSZT, a LIGA, a MASZSZ, és a SZEF a városligeti Napozóréten folytatja a programsorozatot. A szövetségek közös sátorban tartanak fórumot, beszélgetéseket. Az ágazati szervezetek, tagozatok saját sátraikban is várják a rendezvény résztvevőit.

Az úgynevezett fórumsátorban a MASZSZ a munkabérről, az ÉSZT az egészségügyről, a SZEF a közoktatásról, a MASZSZ és a Liga közösen pedig a nyugdíjról tart majd előadásokat - ismertették.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.