Együtt-PM: az egykulcsos adó kudarc

Az ellenzéki választási szövetség kormányra kerülve megszüntetné az egykulcsos adót és visszaállítaná az adójóváírás rendszerét - hangzott el Scheiring Gábor mai sajtótájékoztatóján.

Az Együtt-PM szerint a 2014-es adótörvényekről szóló javaslattal a Fidesz beismerte az egykulcsos adórendszer kudarcát. Scheiring Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, választási szövetségük kormányra kerülve megszüntetné az egykulcsos adót és visszaállítaná az adójóváírás rendszerét.

Az Együtt-PM színeiben politizáló független képviselő elmondta, hogy maximálnák a gyermekek után járó adókedvezmény összegét. Inkább a családi pótlékot, illetve azokat a támogatásokat növelnék, amelyekkel az alacsony keresetűek és a munkanélküliek is élni tudnak. A bajai időközi önkormányzati választással kapcsolatban előkerült manipulált videofelvétel ügyében Scheiring Gábor egyelőre nem akart állást foglalni, mondván, jelenleg még túl sok zavaros információ kering az ügyről.

A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért dunaújvárosi önkormányzati képviselője, aki arról beszélt, hogy az Együtt-PM kormányra kerülve eltörölné a kötelező iparkamarai regisztrációt.

Fidesz: Már megint a bukott baloldal

Egymás után ismerik be a baloldali politikusok, hogy a baloldal egyértelműen adóemelést akar - írja a fönti nyilatkozatra reagálva a Fidesz sajtóirodája. A nagyobbik kormánypárt szerint a bankadó kivezetésének árát a bukott baloldal megint a munkavállalókkal és a gyermeket nevelőkkel fizettetné meg. Visszaállítanák ugyanazt a kudarcos adórendszert, amely 2010 előtt volt, amikor a munkavállalók fizetésének felét elvitte a magas adó, a gyermeket nevelőket pedig nem segítették. Európa egyik legalacsonyabb, 16%-os adókulcsára alapozott családi adórendszer évente több százezer milliárd forintot hagyott a munkavállalók zsebében.

A közlemény szerint az alacsony adókulcs tavaly 459 milliárd forinttal, idén pedig több mint 540 milliárddal csökkentette a munkavállalók terheit. A családi adókedvezmény az elmúlt két évben 360 milliárdot hagyott a családok zsebében, jövőre 230 milliárd forintos terhet vesz le a gyermekes munkavállalók válláról. Januártól 270 ezer kiskeresetű család zsebében az eddiginél is több pénz marad. Ennek az adórendszernek és az alacsony adókulcsnak az eltörlése automatikusan adóemelést és a fizetések csökkenését jelenti a munkavállalók elsöprő többségének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.