Együtt-PM: Érvénytelen lehet a Paks 2-ről elfogadott törvény

Az Együtt-PM azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy forduljon Alkotmánybírósághoz a paksi hitel-megállapodást kihirdető törvény ügyében.

Jávor Benedek, az Együtt-PM európai parlamenti és Szabó Tímea független országgyűlési képviselő kedden nyílt levélben azt írta: a hitel-megállapodás és az azt kihirdető törvény jogi megalapozottsága és alkotmányossága több mint kérdéses. Álláspontjuk szerint a jogszabály előkészítését nem előzte meg a jogalkotási törvényben előírt hatásvizsgálat elkészítése. Kitértek arra is: az Oroszországgal kötött nemzetközi szerződés alapján a bővítés kivitelezését és üzemeltetését az orosz fél végzi, de ebben az egyezményben – a megvalósítandó blokkok típusán kívül – nincsenek sem technológiai, sem pénzügyi részletek." Vagyis az elfogadott törvény nem felel meg a jogalkotási törvény előírásainak, ami felveti a közjogi érvénytelenség lehetőségét.
    
Az Együtt-PM szerint súlyos alkotmányossági kifogás is felmerült a kormánytöbbség által elfogadott jogszabállyal kapcsolatban. A hatályos alaptörvény  alapján "a központi költségvetés végrehajtása során nem vehető fel olyan kölcsön, és nem vállalható olyan pénzügyi kötelezettség, amelynek következtében az államadósságnak a teljes hazai össztermékhez viszonyított aránya a megelőző évben fennállóhoz képest növekedne".
  
Megjegyezték: a most törvénybe foglalt finanszírozási konstrukció nagy valószínűséggel az uniós vizsgán is elbukik, mivel tiltott állami támogatásnak minősül. A paksi beruházást ugyanis nem piaci alapon, hanem állami szerepvállalással tervezik megvalósítani.
  
Az Együtt-PM azt kéri, az államfő forduljon az Alkotmánybírósághoz, a törvény alaptörvény-ellenességének vizsgálatát kezdeményezve. Ha az Ab esetleg átengedi a jogszabályt, éljen a politikai vétó eszközével, lehetőséget biztosítva arra, hogy az uniós eljárás(ok) lezárultáig a kormány ne eszközöljön olyan kiadásokat a tervezett paksi beruházással kapcsolatban, amelyek egy brüsszeli vétó nyomán fölösleges ráfordításnak és felelőtlen pazarlásnak bizonyulnának - írták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.