Együtt: 2018-ban igazi fülkeforradalom kell

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint 2018-ban "alkotmányos forradalomra" lesz szükség, ami "elsöpri" a 2011-ben bevezetett alkotmányos rendszert - közölte az ellenzéki párt elnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Szigetvári Viktor Hajdu Nórával, az Együtt elnökségi tagjával arról emlékezett meg, hogy a rendszerváltás idején napra pontosan 25 évvel ezelőtt tartották a szabad választásokat. A politikus azt mondta, 2011-ben egy "egypárti alkotmánnyal" gyakorlatilag mindent felszámoltak, amit kulturális és politikai értelemben meg kellett volna tartani a rendszerváltás pozitív hagyományából.

Magyarországnak az illiberális demokráciából vissza kell térnie a liberális demokrácia irányába, a rendszerváltáskor kijelölt célokat és irányokat pedig nem lehet megváltoztatni - foglalt állást.

Hangsúlyozta, hogy az Együtt sem az antikapitalista, sem a "demagóg, keletre tartó illiberális úttal" nem ért egyet, szerintük versenyre építő szociális piacgazdaságra és lehetőleg békésen megbeszélt nemzeti emlékezetre van szükség.

Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: 25 éve szabad választásokat tartottak Magyarországon, de ha 2018-ban a 2014-ben bevezetett rendszer szerint tartják a parlamenti választást, akkor az sem szabad nem lesz, sem fair. Ezért az Együtt nevében követelte, hogy a Fidesz még idén vegye napirendre a választási rendszer áttekintését.

Hajdu Nóra azt mondta, hogy 25 évvel ezelőtt az ország egységesen a demokratikus fejlődés, az euro-atlanti integráció útján akart továbbhaladni. Ezt a konszenzust a Fidesz felrúgta, ugyanis ma már nem csak agyonhallgatják a rendszerváltozást, de tagadják az akkor az ország közös sikereként elért eredményeket - jelentette ki az elnökségi tag.

Elhangzott: az Együtt május végén konferenciát tart annak érdekében, hogy érdemi párbeszéd induljon arról, mit jelentett Magyarországnak a rendszerváltozás.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.