Egyre több a "menthetetlen város"

A vidéki városok egy része már menthetetlen, Heves csődjét a következő hónapokban számos további település is követheti – állítja a TÖOSZ elnöke. Heves önkormányzata ellen várhatóan 1,5 milliárd forintos követelést nyújtanak majd be a hitelezők.

Még ebben az évben csődöt jelenthet több önkormányzat – véli a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki annak kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádió reggeli műsorában, hogy hétfőn Heves városa csődöt jelentett.

Schmidt Jenő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta: a települések eladósodása 2003-ban kezdődött, majd 2006-tól gyorsult fel, szinte törvényszerű volt, hogy az állami apanázs csökkenése miatt a fejlesztési költségekből finanszírozzák magukat.

Most a legnagyobb veszélyben a körzetközponti feladatokat ellátó, más településeknek is szolgáltató települések vannak, mert az ottani támogatások minimálisra csökkentek – tette hozzá a szakember, aki úgy látja, a pénzforrások minden oldalról elzáródtak, és már több „menthetetlen” város van.

Heves városa ellen akár másfél milliárd forint értékű követelést is benyújthatnak a hitelezők, az önkormányzat a következő időszakban csak a minimálisan kötelező szolgáltatásokat tudja biztosítani. A jogszabályok szerint most felállítanak egy adósságrendezési bizottságot, majd 30 napon belül kell elkészíteni a település válságköltségvetését.

Csáky Vilmos, a település független polgármester elmondta, a 12 ezres Heves gyakorlatilag a rendszerváltás óta forráshiánnyal működik, és csak az állam által biztosított, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó, úgynevezett önhikiből tudták biztosítani a közszolgáltatásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.