Egymilliárdot meghaladó költségvetési támogatás a polgárőrségnek

Ha a kormány és a parlament is elfogadja a belügyminiszter javaslatát, jövőre egymilliárd 50 millió forint költségvetési forrásból gazdálkodhat a 76 ezer tagot számláló Országos Polgárőr Szövetség – értesült a Nol.hu.

Pintér Sándor belügyminiszter jövőre másfélszeresére növelni az Országos Polgárőr Szövetség költségvetési támogatását. A miniszter már aláírta és elküldte javaslatát a készülő költségvetési törvényhez. Amennyiben a kormány és a parlament is áldását adja rá, az elmúlt három évben folyósított 700-700 milliós támogatáshoz képest jövőre egymilliárd 50 millió forintból gazdálkodhat a 76 ezer tagot számláló szövetség és 2000 tagszervezete.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke lapunknak megerősítette a miniszteri ígéretet és elmondta: a pénz nagy részét, mintegy 600 millió forintot a 2000 polgárőr-egyesület támogatására költik. Hozzávetőlegesen 150-170 milliót elvisz a gépjárműadó. A fennmaradó összeg döntő hányadát a polgárőrség egységes formaruhájának bevezetésére, azon belül például mintegy 10 ezer láthatósági mellény beszerzésére költik.

Az elmúlt években folyamatosan nőttek a polgárőrséggel szembeni elvárások, mind több hatóság kötött együttműködési megállapodást a szervezettel annak érdekében, hogy az önkéntes közbiztonsági munkások az ő hatáskörükbe tartozó jogsértésekről tájékoztassák őket. A polgárőrség ezen elvárásoknak megfelelve jelentős számú cigaretta- és üzemanyag-csempészetről értesítette az elmúlt időszakban a vámőrséget.

Nemrég felvetődött, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az illegális fémkereskedelem elleni harcában is számítana a polgárőrökre. Ám, míg korábban a vámőrség is átadta a rendszerből kivont, de még a polgárőrség céljaira alkalmas járműveit a polgárőrségnek, az utóbbi időben azonban a NAV-tól már nem kap támogatást a testület – erősítette meg Túrós András, hozzátéve, hogy a polgárőrök ettől függetlenül minden tudomásukra jutott jogsértést jelentenek a rendőrségnek, vagy az adott témában illetékes hatóságnak.

Magyarországon a polgárőrség több millió óra közterületi szolgálatot teljesít, amivel becslések szerint mintegy négyezer rendőr munkáját váltja ki. Ennek fényében nehezen érthető, hogy a nagyobb részben költségvetési támogatásból gazdálkodó szervezetnek miért kell az állami támogatásának tizedét meghaladó összegű cégautó-adót fizetnie a járőrözésre használt autói után. Egy általunk megkérdezett belügyminisztériumi illetékes szerint azért, mert így szól a jogszabály, amit a tárca szeretne megváltoztatni, de eddig még nem sikerült.

A polgárőrség jövőre három nagy projektet is a megemelt költségvetési támogatásból finanszíroz majd. Folytatódik a száz kiemelt település mintapolgárőrségének kialakítása és az idősek védelmére szolgáló riasztórendszer kiépítése, s a rászorulók ellátása segítséghívásra szolgáló könnyen kezelhető eszközökkel. November 9-én pedig meghirdeti a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az OPSZ közös köz- és külterületi közbiztonsági akcióprogramját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.