Egymilliárdos csalás orvosi segítséggel

Valamivel több, mint egymilliárd forinttal "húzták le" az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat azok az orvosok és velük együttműködő gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók, akik 2008 és 2010 között, három év alatt 1500 beteg nevére állítottak ki fiktív vényeket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a napokban fejezte be a nyomozást annak a 31 gyanúsítottnak, köztük 18 orvosnak az ügyében, akik a gyanú szerint 2008. január elseje és 2010. december 31. között együtt egymilliárd forintot némileg meghaladó kárt okoztak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

Csalás, személyes adattal visszaélés és magánokirat-hamisítás gyanújával nyomozott a rendőrség, miután kiderült, hogy orvosok egy csoportja 19829 fiktív vényt állított ki speciális gyógyászati segédeszközök kiváltására. Azonban ezek a vények soha nem kerültek azoknak a "betegeknek" a kezébe, akiknek a nevére szóltak. Összesen 1500 ember személyes adataival éltek vissza a doktorok. Többségük nemcsak hogy beteg nem volt, nem is ismerte azt az orvost, aki a speciális kötözőszert felírta neki.

A szóban forgó nagy nedvszívó képességű kötszer közepesen vagy erősen váladékozó, de nem fertőző betegeknek való, mivel több napon keresztül is a seben tartható, nem kell naponta cserélni a kötést. Az ügyben érintett két vállalkozás és egy patika azonban a több mint 19 ezer fiktív vény alapján nem adott el ilyen kötszereket, csupán az OEP-támogatást hívták le a vények alapján. Miután a biztosító átutalta a támogatást, a pénzt más cégek számláin átfuttatták, majd ezt követően készpénzben felvették.

Kezdetben 30, később 40 százalékos részesedést kaptak a biztosítótól érkező állami ártámogatásból a vényeket kiállító orvosok, azaz alkalmanként és vényenként 25-30 ezer forintot. Az OEP-nek okozott kár összességében egymilliárd-négymillió 830 ezer forint. A kárbiztosítás érdekében többeknél rendeltek el a nyomozás ideje alatt különböző "vagyoni kényszerintézkedést", pénz vagy más érték lefoglalását. A gyanúsítottak közül 14-en voltak hosszabb-rövidebb ideig előzetesben. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya a mintegy 30 ezer oldalnyi nyomozati anyagot vádemelési javaslattal megküldte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.