Megfeleznék az egyetemeket

Tizenhat egyetem és főiskola maradna Magyarországon a mostani 29 helyett, felszámolnák a felsőoktatási helyek közel felét, néhány szakon - például a jogász- és közgazdász képzésben - korlátoznák a diákok számát, több felsőoktatási intézmény támogatásából pedig teljesen kivonulna az állam - az oktatási államtitkár koncepciója szerint. A következő hetekben egymásnak eshetnek a létükért lobbizó intézmények.

A jelenlegi 29 állami egyetem és főiskola helyett csak tizenhatot működtetne tovább a kormány - írja az origo a birtokába jutott, az átdolgozott felsőoktatási koncepcióhoz készült dokumentumra hivatkozva.

Az egyetemi-főiskolai struktúra átalakítása a Széll Kálmán-terv miatt szükséges. A márciusban bemutatott reformcsomag három év alatt, összesen 88 milliárd forintot vonna ki a felsőoktatásból. Az origo információi szerint ezt - több más intézkedés mellett - a jelenlegi 29 állami fenntartású intézmény számának drasztikus csökkentésével érné el a kormány.

A hírportál úgy tudja, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a múlt héten egyeztetésre hívta annak a 12 egyetemnek a rektorát, amelyek a legfrissebb koncepció szerint megmaradnának. Részt vett a találkozón a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi, a Debreceni, a Miskolci és a Szegedi Tudományegyetem, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az ELTE, a SOTE, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a gödöllői Szent István Egyetem vezetője. Az origo információi szerint nem volt a meghívottak között - vagyis a jelenlegi elképzelés szerint nem tartja meg önállóságát - a közgazdászképzésben legtekintélyesebbnek számító budapesti Corvinus Egyetem.

A lapnak név nélkül nyilatkozó, az egyeztetésen részt vevő intézményvezetők szerint az oktatási államtitkár nem fűzött magyarázatot az ésszerűsítési elképzelésekhez. Szerintük Hoffmann Rózsa többször jelezte, hogy nem végleges terveit, csak "formálódó elképzeléseit", illetve "az átalakítás egy lehetséges verzióját" ismertette.

Az egyetemek vezetőivel szóban ismertetett elképzelés szerint a fent felsorolt 10 egyetemen kívül csak a 2012-től elindítani tervezett Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint az öt jelenlegi, művészeti képzést nyújtó intézmény (a Képző, az Ipar-, a Zene- illetve a Színművészeti Egyetem valamint a Táncművészeti Főiskola) összevonásából megalakuló, egységes művészeti egyetem működne állami finanszírozással.

A tíz mostani állami főiskolából négy maradhatna a tervek szerint: a tanár- és tanítóképzés centrumává váló Egri és a Nyíregyházi, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola és egy egyelőre meg nem határozott központú kelet-magyarországi intézmény. A megmaradó intézmények listáján nem szereplő egyetemek illetve főiskolák karainak egy része beolvadna a megmaradók valamelyikébe. A Corvinus karait például az ELTE, a Szent István Egyetem és a Műegyetem venné át a terv szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.