Egyházi vezetők, közszereplők - első fokon

Közszereplőnek minősített csütörtöki elsőfokú ítéletével hat egyházi vezetőt a Fővárosi Bíróság.

Az MTI-nek Kozák Dániel, a Blikk munkatársa elmondta: 2005 elején kért adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, mert azt szerette volna megtudni, hogy kapcsolatban álltak-e a Kádár rendszer titkosszolgálataival a négy nagy történelmi egyház vezetői.

A római katolikus egyház három vezetője (Bosák Nándor, Seregély István és Veres András), valamint Zoltai Gusztáv, a Magyarországi  Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója és két evangélikus egyházi elöljáró (Frenkl Róbert és Szebik Imre) azonban közölte: nem tekintik közszereplőknek magukat. Ha pedig így van, irataikba nem lehet betekinteni.

Ezért indított pert az újságíró a közszereplő státus kimondás érdekében. Másfél éve a Fővárosi Bíróság igazat adott neki, de az ítélőtábla formai okok miatt új eljárást rendelt el. ennek során született meg az új első fokú ítélet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.