Egyetemet foglalnak a pécsi diákok is?

A Hallgatói Hálózat hétfő délután a Pécsi Tudományegyetemen rendez fórumot, ahol az új felsőoktatási törvényről a "bázisdemokrácia alapján" vitatkoznak majd. Nem kizárt, hogy a pesti példa alapján ott is „egyetemfoglalásra” készülnek.

A pesti példából kiindulva hétfő délután öt órától a Hallgatói Hálózat (HaHa) pécsi csapata hallgatói fórumon tart a bölcsészettudományi karon – tette közzé a stop.hu. Közelebbi helyszínt nem határoztak meg az esemény Facebook-oldalán, de a szervezők azt írják, hogy csak a találkozó lesz az épület előtt, "maga a fórum mindenképpen fedett, meleg helyen lesz, úgyhogy gyertek!"

A múlt hét szerdai pesti tüntetés után, melyet a HaHa szervezett, spontán egyetemfoglalásra került sor, amikor néhány száz demonstráló elfoglalta az ELTE jogi kar egyik nagy előadóját, és hallgatói fórumot szervezett. Ott határozatot fogadtak el, és ultimátumot adtak a kormánynak, amelyben a keretszámok változtatás előtti állapotát kérték az illetékes minisztériumtól.

Égő Áron, a szervezet pécsi képviselője elmondta, hogy a pesti, múlt hét szerdai demonstráció, majd az azt követő egyetemfoglalás adta az ötletet rendezvényükre, ahol terveik szerint az új felsőoktatási törvényről, valamint az állami keretszámokról fognak a "bázisdemokrácia alapján" nyílt fórumot tartani. A rendezvényen "bárki kifejtheti véleményét az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban és javaslatokat tehet a Hallgatói Hálózat működésére vonatkozóan." Minél több embert várnak a rendezvényre, hogy a döntéshozók is számoljanak végre velük, és ahogy a felhívás végén áll: "Ne csak lájkolj, szerveződj!"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.