'Egyetemes összeomlás' - február 11-re melegít a Haha

Több nagyvárosban folytatódnak a hallgatói megmozdulások, egy hét múlva országos tüntetéseket, egyetemfoglaló akciókat szerveznek, de már hétfőtől folyamatosan fórumoznak, alakulnak a szabadegyetemek, helyi sejtek. Heti programajánlónk tüntetőknek.

Hétfőn a Magyar Képzőművészeti Egyetem fórumával, illetve a Hallgatói Hálózat szabadegyetemével, Pécsett pedig hallgatók akciójával folytatódtak a hónapok óta zajló országos diákmegmozdulások.

Az MKE Andrássy úti épületében hallgatók és tanárok részvételével tartottak fórumot, annak érdekében, hogy az egyetem folytathassa működését. "Visszakaptuk a 300 milliót, van-e még miről beszélni?" – írják az esemény meghívójában.

Összmuhaha

A képzősök fórumán szolidaritási nyilatkozatot fogadtak el. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az oktatási intézmények bizonytalan helyzetbe kerültek; "mi, a különböző művészeti egyetemek polgárai szolidaritást vállalunk egymással és a felvételizni készülőkkel. Nem értünk egyet a rögtönzött problémamegoldásokkal sem az oktatás-, sem a kultúrpolitika terén. Követeljük a következetes kultúr- és oktatáspolitika kialakítását! Nem adjuk fel, és továbbra is küzdünk a szabad és sokszínű kultúráért!"

Pécsett már lebegtetnek

A pécsi hahások hétfőn egy huszonöt emeletes ház falára lógattak ki egy "Egyetemes összeomlás, szabadegyetem, II. 11. btk." feliratú molinót. A pécsi magasházba - Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületébe – az Index.hu cikke szerint a diákok illegálisan juthattak be, miután az évek óta életveszélyes állapotú házba tilos a belépés. Az akcióval a február 11-ére - az Oktatói Hálózattal közösen szervezett - "Szabadegyetem Pécs" előadás-sorozatukra akarták felhívni a figyelmet.

Ketyeg az óra

Ahogy arról beszámoltunk, a Haha február 8-ág adott ultimátumot a kormánynak, hogy kezdjen tárgyalásokat a 2012 végén léterehozott Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal (az eddigi kormányzati egyeztetéseken ugyanis csak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját fogadták el tárgyalópartnernek, a hahások csak megfigyelőként vehettek részt), illetve teljesítse követeléseiket, ellenkező esetben február 11-re országos tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba.

"Bár a kormányzati sikerpropaganda és a HÖOK által január 21-én aláírt megállapodás alapján úgy tűnhet, hogy megoldódtak a fiatalok felsőoktatással kapcsolatos problémái, ez koránt sincs így. A diákok soha nem látott méretű megmozdulásai elérték, hogy minden szakon legyenek állami helyek, a kormány nem tudta bevezetni a tandíjat! A tiltakozások sikere megmutatta, hogy érdemes kiállnunk magunkért! Azonban a január 21-én kötött megállapodás ponthatárai a tanulni vágyó, de nem elitiskolába járó többség számára lehetetlenné teszik a bekerülést a 16 legnépszerűbb szakra" - olvasható a Haha újabb felhívásában.

Hatból nulla?

A hahások szerint a decemberben elfogadott hatpontos követelésük a kormány és a HÖOK részmegállapodása után sem teljesült: szó sincs átfogó reformról, a férőhelyeket nem állították vissza, a forráskivonást sem állították le. Tételesen:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

Haha: A Hallgatói Hálózat nem egy rossz rendszer kozmetikázását, hanem egy új, fenntartható, versenyképes felsőoktatást szeretne. Átfogó reformról azonban szó sincs, a közoktatás összeomlani látszik az elsietett államosítás miatt, a felsőoktatás eddigi átalakítása pedig nem a fiatalok és az ország jövőjét szolgálja. A minisztérium látszategyeztetéseket folytat általa kiválogatott szereplőkkel, kizárva az oktatás átalakításából az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum tagjait, akik részt tudnának venni a leginkább érintettek képviselésében, és civil kontrollt tudnának gyakorolni.

2. A felsőoktatási férőhelyeket állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

Haha: Bár a kormány “eltörölte a keretszámokat”, a hallgatók 2. pontjának lényege nem változott. Ez pedig az, hogy legalább annyian juthassanak be állami helyekre, mint 2011-ben, a férőhelyek pedig racionálisan legyenek elosztva a szakok között. Az állami férőhelyek biztosítása a tiltakozó diákok közös sikere! Azonban a 16 legnépszerűbb szak ponthatára továbbra is rendkívüli mértékben megnehezíti a jól tanuló, de nem elitiskolába járók bekerülését állami férőhelyekre.

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

Haha: A most bejelentett pluszpénz még mindig elmarad a fenntartható felsőoktatás anyagi igényeitől, de a korábbi évekétől is. Pedig a jövő nemzedékek támogatása a kormány egyik legfontosabb feladata. Az oktatás hosszú távú befektetés, épp ezért önfenntartó felsőoktatás nem létezik.

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

Haha: Az Orbán-kormányon kívül kizárólag a fehérorosz diktatúra “büszkélkedhet” röghöz kötéssel. Vasfüggöny helyett versenyképes munkalehetőségek tarthatják csak itthon a fiatalokat. Kényszer vagy kivándorlás? Egyikből sem kérünk!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

Haha: A január 21-ei megállapodás ugyan utal az autonómia kérdésére, de semmiféle garanciát nem ad arra nézve, hogy a kormány nem fog újra előhozakodni a kancellárokkal, vagyis az egyetemek sakkban tartásával a gazdasági ügyek kézbevételén keresztül.

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy az alsóbb osztálybeli családoknak is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.

Haha: Ahol nincs út felfelé, ott nincs fejlődés. A kormány kizárólag egy szűk elitnek kedvező intézkedései már gyerekkortól egyre nagyobb hátrányokat szülnek az ország folyamatosan elszegényedő, minőségi oktatástól elzárt lakosai számára. A január 21-i részmegállapodás kimondja, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei számára is esélyt kell teremteni a továbbtanulásra, eddig azonban nem láttunk ezirányú lépést. Sőt, a legnépszerűbb szakokon meghúzott brutális ponthatár éppen a szegényebbeket zárhatja ki az állami ösztöndíjas képzésből.

Szabad az egyetem

A Hallgatói Hálózat és partnerszervezeteik egész héten hangolnak a jövő heti akcióikra. A Haha ELTE-s sejtjei például többnapos szabadegyetemet szerveztek: a horvát egyetemfoglalásokról szóló, Blokád című film levetítésével kezdtek vasárnap a Sirályban; hétfőn Krekó Péter és Mérő László előadásával folytatják az ELTE PPK-n; kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőit várják szintén a Sirályba, ahol Misetics Bálint aktivista a polgári engedetlenségről és az erőszakmentes ellenállásról, Tamás Gáspár Miklós filozófus pedig a 'teljes ingyenességről, korlátlan hozzáférésről' tart előadást. Utóbbi fórumot eredetileg az ELTE BTK-ra hirdették meg, de a dékán arról tájékoztatta a Hahát, hogy a török miniszterelnök látogatása miatt "rendezvénymentessé teszi a kampuszt". A szabadegyetem szerdán a lágymányosi érdekképviseleti közösség kerekasztal-beszélgetésével zárul.

Nem teljesen elrugaszkodott

A hétfői szabadegyetemen Krekó Péter politikai pszichológiai szakértő a reformok problematikus pontjairól beszélt, többek között a centralizációt említve. "Az a tendencia mutatkozik, hogy a kormány olyan területek felett szeretne nagyon erős kontrollt szerezni, melyek korábban viszonylag nagy autonómiával rendelkeztek" - tudósították Krekó előadásáról a Haha Facebook oldalán. Bár a kancellári rendszer bevezetésének a gondolata már korábban is felmerült - a gazdálkodás racionalizálására hivatkozva -, ez további veszélyeket rejt magában. Hiszen ha egy külső, csak gazdasági szempontokat képviselő embernek lesz erős beleszólása abba, hogy az egyetemen ki mire költi a pénzét, jogos a kérdés, vajon nincs-e az illetőnek túl erős befolyása a személyek kiválogatásában, a tananyag kiválasztásában, a tanszékek ügyeiben. Nem teljesen valóságtól elrugaszkodott elképzelés szerinte, hogy ha van lehetősége a kormánynak ilyen magas pozícióba helyezni embereket, akkor ott politikai érdekek érvényesülhetnek az egyetem érdekével szemben.

Beszállnak a tanárok

Február 6-án a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a miskolci Haha közös középiskolai fórumot tartanak Miskolcon, a megyei könyvtárban, a "tanár-diák kapcsolat erősítése" céljából. 

Muhaha: 'Szuperjó alapozás'

Szintén szerdán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen ad tájékoztatást a MOME helyzetéről a helyi hallgatói önkormányzat. A Művész Hallgatók Hálózata (Muhaha) tájékoztatása szerint nem tudni, hogy a tájékoztató fórummá alakul-e, mindenesetre "szuperjó alapozása lesz a 11-ei közös megmozdulásnak".

Szeged reprezent

Szegeden is elkezdődött a szezon, február 7-én az Oktatói Hálózat újonnan alakult helyi csoportja Kihívások címmel tart szakmai fórumot a felsőoktatás aktuális kérdéseiről, az egyetem helyzetéről.

Szoborlátogatás

Február 8-án El a kezekkel az oktatástól! címmel tart fórumot a PDSZ Budapesten, az Apáczai Kiadóban, itt a gazdasági és oktatási válságból való kitörés lehetőségei lesz a téma. A fórum végén közös sétát terveznek Eötvös József szobrához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.