Három évvel Orbán Viktor kormányának megalakulása és két évvel az új kabinet által megalkotott felsőokta­tási törvény elfogadása után elkészült A felsőoktatás átalakításának straté­giai irányai és soron következő lépései című vitaanyag, amelyet Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és szakértői csapata jegyez.

Megbízható forrásokból úgy tudjuk, Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár nem vett részt a munkában, az államtitkár és helyettese közt továbbra is feszült a viszony. Olyannyira, hogy a stratégia elkészítése során a Klinghammer-kabinet gyakorlatilag nem támaszkodott a minisztériumi apparátusra.

Az anyag első része – a tervezet nyers verzióját a nyár elején az Átlátszó nevű tényfeltáró portál közölte okta­tási blogján – afféle politikai vita szövegére emlékeztet; Klinghammer kabi­netje mintha Orbán Viktorhoz intézné a bevezető sorokat, és arról „győzködné” őt, hogy gondolja át az elmúlt évben a felsőoktatást cséplő megjegyzéseit.

Tovább olvasva az derül ki, hogy a stratégia az intézményszerke­zeti keretekre, a finanszírozási részletekre koncentrál, viszont ágazati vízió kevéssé rajzolódik ki belőle. Így nem tér ki például arra, mit gondolnak a bolognai átállásról vagy az oktatók minősítésének sokat bírált folyamatáról.

Feltűnő az is, hogy a magyar progresszív betegellátást biztosító egyetemi klinikák jövőjéről szó sem esik benne. Ez azért is lényeges, mert a nagy, orvosi képzést is megvalósító egyetemek (Szeged, Debrecen, Pécs) az intézményi költségvetésük jó részét a klinikai munkára, a fenntartásra kapják. Úgy tudjuk, e téma azért nem került szóba, mert a klinikák jövőjével kapcsolatban még tartanak az egyeztetések az egészségügyi szakállamtitkársággal.

A stratégiából kirajzolódik a finanszírozási modell: e szerint a ­korábbi fenntartói normatíva összeolvad a hallgatók után járó képzési normatívával. Így az egyetemek a költségvetésük kétharmadát a hallgatók után kapnák. Ez a modell még inkább arra motiválja az intézményeket, hogy minél több hallgatót vegyenek fel.

Ha ez a modell megvalósul, akkor a fenntartói támogatás is a hallgatók választása alapján érkezik az intézményekhez. Mindehhez a stratégia eltörölné az intézményi kapacitáskorlátot, vagyis bármennyi hallgatót felvehetnek. Ez azt is előrevetíti, hogy azok a főiskolák – például Szolnokon, Kecskeméten, Dunaújvárosban, Baján –, amelyek eddig is küzdöttek az egyre kisebb hallgatói érdeklődés miatt, még nagyobb bajban lesznek. Hasonlóképpen a kisebb vidéki egyetemek is. Erre a stratégia rövidebb időre gyógyírt is kínál: egy kompenzációs alapból kaphatnának azok az intézmények, akik e finanszírozási modell miatt egyik évről a másikra bajba jutnának.

Félő, hogy az intézmények bármi áron hallgatókat akarnak majd szerezni, és ez akár a minőség ­rovására mehet. Úgy tudjuk, a stratégia készítői bíznak a versenyben: a minőségromlást megállíthatja, hogy a nevesebb intézmények nem vesznek fel korlátlanul hallgatókat, hiszen ezzel védik az általuk kibocsátott diploma értékét.

A stratégia a kancellárokra is kitér. Úgy tudjuk, a kabinet szándékosan olyan feltételeket köt e pozíció elfoglalásához, amely arról tanúskodik, hogy az illető képes „generálmenedzseri” feladatok ellátására, vagyis korábban nagy költségvetésű, sok száz alkalmazottat foglalkoztató cég vezetői tapasztalataival rendelkezik.