Egyéniben elnyert mandátumra számít a Civil Mozgalom

A Civil Mozgalom (CM) elnöke szerint párjának ki kell törnie a névtelenségből, mert úgy tűnik, az országos lista nem elég ahhoz, hogy az emberek megismerjék őket. Seres Mária közlése szerint pártja civil kontrollt gyakorolna az Országgyűlésben és van olyan jelöltjük, aki egyéni mandátumot szerezhet.

Seres Mária kedden sajtótájékoztatón azt mondta: mivel nincs pénzük, nem reklámkampányokkal népszerűsítik magukat, hanem tettekkel kell bizonyítaniuk. Ilyen volt az, hogy a Civil Mozgalom országos listát állít - hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy a CM nem a pénzért, hatalomért akar a parlamentbe jutni, bár ezt senki nem hiszi el. Leszögezte, civil kontrollt akarnak az Országgyűlésben megvalósítani, ellenőrizni szeretnék a politikusokat, "amit 20 éve nem tesz meg senki".

Az emberekhez úgy tudnak eljutni - ismertette kampánystratégiájuk részleteit -, hogy nyílt sajtótájékoztatókat, köztéri fórumokat szerveznek, mert ezt engedhetik meg maguknak. "A pénznek ára van" - mondta Seres Mária, megjegyezve, hogy a pénztelenségből próbálnak előnyt kovácsolni.

Szerinte körzetenként háromezer embert kell megszólaltatni abban a kilenc megyében, ahol tudtak listát állítani, akkor elérhető az 5 százalék. Seres Mária úgy értékeli, olyan jelöltjeik is lesznek, akik a második fordulóban megszerezhetik az egyéni mandátumot.

Seres Mária kislánya, Dorottya a Magyar Rádió mikrofonját tartja édesanyja elé, amikor édesanyja, a Civil Mozgalom (CM) elnöke és országos választási listájának vezetője sajtótájékoztatót tart
Budapest, 2010. március 30. Seres Mária kislánya, Dorottya a Magyar Rádió mikrofonját tartja édesanyja elé, amikor édesanyja, a Civil Mozgalom (CM) elnöke és országos választási listájának vezetője sajtótájékoztatót tart a szervezet budapesti irodájában tartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Mohai Balázs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.