Egyelőre várnak az eladott magyar tankok

Egyelőre Kalocsán vannak, s várják, hogy a vevő elszállítsa azokat a T-72-es tankokat, amelyeket márciusban és júliusban vett tőlünk a Excalibur Defense Kft. – válaszolta az Index kérdéseire a Honvédelmi Minisztérium. A nyolcvan tank sorsa azután lett érdekes, hogy az orosz külügyminisztérium a múlt héten azzal vádolta Magyarországot, hogy közvetítőkön keresztül fegyvereket szállít Ukrajnának. A közvetítő a csah érdekeltségű Excalibur Defense lenne. 

A honvédelmi tárca szerint azért adták el a tankokat, mert már harcképtelenek, és a tárolóhelyek fenntartása sokba kerül. Azzal, hogy értékesítették őket, s raktáraik így bezárják több százmillió forintot nyernek. A feleslegessé váló ingatlanok egy részét civil vagy önkormányzati tulajdonba kerül.  

A tárca hangsúlyozta független szakértő határozta meg a tankok vételárát, a nyertes pályázó az általa megállapítottnál végül többet fizetett. Az nem igaz, hogy darabonként kétmillió forint volt az ár. Ráadásul nem szovjet, hanem lengyel, cseh és fehérorosz gyártmányúak. Így az orosz fél engedélye sem volt szükséges az értékesítéshez. A vevőnek engedélye volt a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivataltól.

Az értékesítésre kiírt pályázaton egyébként a vevőnek meg kellett jelölnie a végfelhasználási helyet, ami nem is Ukrajna volt. Az Excalibur Defense az Európai Unión belülre adja majd tovább az  a harckocsikat – fogalmaz a minisztérium.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.