Egy törött autó miatt indult eljárás a titkosszolgálati vezetők ellen

A főügyészség korábban nem árulta el, hogy miért indult büntetőeljárás az Alkotmányvédelmi Hivatal Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltségének vezetője és több beosztottja ellen. Most megtudtuk: azért, mert a titkosszolgálati dolgozók nem jelentették be szolgálati autójuk sérüléseit, hanem a hivatal tudta nélkül megjavíttatták.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltségének vezetője, Holp Tibor és több beosztottja ellen amiatt indult büntetőeljárás, mert Holp Tibor az általa vezetett szolgálati járművel kisebb balesetet szenvedett, az autó megsérült, ám a gépkocsiban keletkezett kárt a kirendeltségvezető nem jelentette be hivatalos módon - értesült tudósítónk. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta: információnkat "sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módomban".

Mint korábban beszámoltunk róla: Holp Tibort és három társát szeptember első hetében gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészségen, mindannyian szabadlábon védekeznek.

Az üggyel kapcsolatban megkeresésünkre Balogh Zoltán sajtószóvivő, főügyészségi katonai ügyész akkor azt mondta: „a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya jelenleg büntetőeljárást folytat, amely minősített adatokat tartalmaz, ezért az eljárással összefüggésben egyéb információt nem áll módomban közölni”.

Azóta megtudtuk: Holp Tibor és társai megszegték a hivatali eljárás rendjét, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal tulajdonában lévő, esetlegesen fedő rendszámmal közlekedő gépkocsikban keletkezett károkat hivatali úton jelenteni kell. Ezzel szemben Holp Tibor és társai az autó sérüléseit saját maguk megjavíttatták, s ezt sem jelentették be fölötteseiknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.