Tanárnőtől vette a drogot Szabó Győző

A 41 éves színész, Szabó Győző könyvében tíz évig tartó drogozásáról vallott. Beszámolt a dílerekről is. Nagy részük ma már vagy börtönben ül, vagy nincs az élők sorában.

Mint például az a drogterjesztő, akinek a hatalmas luxusautóját egy VI. kerületi utcasarkon várta a többi drogossal együtt – írja a Blikk. A színészen látta, hogy jól szituált, ezért mindig beültette maga mellé. Őt később lelőtték. Nem alakult túl szerencsésen a kábítószerrel kereskedő tanárnő élete sem, akitől a színész szintén vásárolt szert.

Szabó Győző szaval
Szabó Győző szaval

– Ő volt az egyetlen hölgyismerősöm, aki ezzel foglalkozott. Nagyon vagány csaj volt, de néha azért nem ment egyszerűen vele sem – írta a Toxikoma című könyvben Szabó Győző. – Időnként bedurcázott, és nem hozta ki nagyszünetben a pakettet. Mi nehézkesen kibumliztunk a térkép szélére, és közben a tanárnő őnagysága nem volt hajlandó kilibbenni a cuccal. Biztos megjött neki, vagy felb***ta egy gyerek az agyát, sose lehetett tudni. Várjuk meg a hatodik óra végét?

A jó édes anyádat, itt rostokolunk délelőtt tízkor, szarul vagyunk, mint az állat, és ácsingózzunk délután kettőig? – folytatta a színész, aki a többi vásárlóval együtt dühében még arra is gondolt, hogy felmennek az igazgatóhoz, és elmondják neki, mivel foglalkozik a kolléganője.

Erre azonban nem volt szükség: a hölgyről később minden kiderült, és kirúgták.

Szabó Győző immár 11 éve nem vár egyetlen dílerre sem. Megszabadult függőségétől, és igyekszik segíteni mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. Szerinte manapság sokan veszélyeztetettek, főként azok, akik nehezen dolgozzák fel a stresszt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.