Csepeli gyilkosságok: lehetnek még áldozatok

Megjósolni is nehéz, mikor zárhatja le a rendőrség a nyomozást az elfogásakor magát még macedónnak valló szerb B. Dragan vezette hajléktalanokból álló rablógyilkos banda ügyében. Deme Tamás őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályvezetőjének tájékoztatása szerint több olyan információt is kapott a rendőrség a nyomozás során, amelyek szerint a Csepel-sziget északi részén található Eperföld nevű területen lehetnek még titokban eltemetett áldozatok.

Bár a hajlaktalanokból verbuválódott rablógyilkos banda 2008 és 2011 között számos rablást és gyilkosságot követett el, a rendőrség fel is figyelt rájuk, nyomozás csak az után indult, hogy tavaly nyáron egy erdélyi fiatalembernek, M. József Mátyásnak a halál torkából sikerült megmenekülnie.

Augusztus 3-án este sörözni hívta egy ismerőse az Eperföldre, ahol már megásták a sírját, bár neki azt mondta, amolyan udvari WC-nek ásták a gödröt. Aztán egy óvatlan pillanatban hátulról leütötték, megkötözték, guggolva a gödörbe temették, hogy csak a feje látszódjon ki. Elvették a bankkártyáját, és azzal zsarolták, ha nem adja meg a PIN-kódját, sorsára hagyják.

Megkötözve, nyakig földbe ásva órákon belül keserves kínok közepette megfulladt volna, így hát megadta a kódot. Szerencséjére támadói nem bíztak egymásban, hogy bármelyikük is vele maradt volna, amíg a többiek a lehető legtöbb pénzt leemelik a számlájáról, ezért sorsára hagyták. M-nek sikerült kioldoznia a köteleit és kiásni magát, majd még az előtt el tudott menekülni, hogy kirablói visszatértek volna, hogy befejezzék, amit elkezdtek.

Az, hogy M. József Mátyásra a biztos halál várt, csak később derült ki, amikor feljelentése nyomán a rendőrség átkutatta az Eperföldet, és rátalált négy korábban meggyilkolt ember hevenyészett sírjára. Egy egész családot irtottak ki kocsijukért, mobiltelefonjukért, pár tízezer forintjukért. Mind a négyen külföldön dolgoztak, ezért nem keresték őket a rokonaik egészen addig, amíg a rendőrség nyilvánosságra nem hozta a bűncselekmény egyes részleteit.

Később kiderült, hogy a banda korábban meggyilkolt egy 32 éves diósdi férfit is. Alkalmi ismerősük volt, akárcsak a többi áldozatuk, velük ellentétben azonban dolgozott, ezért 2010 szeptemberében közvetlenül azután gyilkolták meg, hogy felvette az utolsó fizetését. Felélték a pénzt, döntően italra költötték.

Deme Tamás elmondása szerint a csoporton belül a legkisebb konfliktust is csak erőszakkal voltak képesek rendezni a hajléktalanok. „Egy pohár borért képesek lettek volna ölni”, mondta az őrnagy. Elmondása szerint nemrég olyan hírt kaptak, hogy a csepeli rablógyilkosok végeztek egy ercsi férfival, az 50 éves K. Lászlóval. Ez azonban rémhírnek bizonyult. A férfi él, pechére az érte aggódó nyomozók hat illegálisan tartott lőfegyvert és egy halom lőszert találtak a lakásában, amelyekkel kapcsolatban azonban már majd a dunaújvárosi nyomozók tesznek fel neki néhány kérdést.

Deme Tamás azt mondta: továbbra is érkeznek az NNI-hez olyan bejelentések, amelyek arra utalnak, hogy a csepeli rémeknek több gyanús eltűnéshez közük lehet, azaz a sziget észak részén esetleg lehetnek még korábban megölt  és elföldelt emberek. Eddig öt ember nyereségvágyból elkövetett megölésével, valamint az M. József Mátyás sérelmére – szintén nyereségvágyból – elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják őket.

Nemrég kiderült, hogy 2010. október 11-én az Eperföld közelében rátámadtak egy 35 éves kecskeméti férfira is, elvették az autóját, az értékeit, és egy elhagyatott romos betonépületben kikötötték, majd sorsára hagyták. Neki is sikerült azonban kiszabadítania magát. Feljelentést tett, a rendőrség azonban csak most tudta azonosítani támadóit.

Deme Tamás szerint a gyanúsítottak száma – a nyomozás eddigi adatai szerint – később valószínűleg nem változik, a szerb B. Dragan Cs. Jánossal, B. Zsolttal, K. Krisztiánnal, B. Józseffel, valamint B. Amandával követte el rémtetteit. Azonban az áldozatok száma még nőhet, hiszen – mint Deme elmondta – több gyanús eltűnési üggyel összefüggésben vizsgálják a csoport esetleges érintettségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.