Támogatás a világverő gyerekeknek

Gyenesei István a sportért is felelős miniszter ajándékokat és 2009-re szóló támogatást vitt a világverő Veres gyerekeket nevelő csepeli klubnak, amikor meglátogatta a családot harmadik emeleti panellakásukban.

Egy csepeli panellakásba látogatott a sportért is felelős önkormányzati miniszter szerdán. Ajándékot is vitt magával. Gyenesei István a 41 éves Veres Istvánnét és öt gyermekét kereste föl, hogy személyesen gratuláljon a kick-boxban elért nemzetközi sikereikhez. Veresné mind az öt gyereke elmondhatja magáról, hogy korosztályos világbajnok ebben a különleges sportágban.

Az önkormányzati miniszter – aki lapunk Öt világbajnok gyerek havi nyolcvanezerből című riportjából értesült a család anyagi nehézségeiről – az édesanyának átnyújtott egy elismerő oklevelet, a gyerekeknek pedig ajándékot vitt. Az edző Király Istvánnak, a Király Team Szabadidő Egyesület kick-box trénerének a 2009-es versenyszezonra egymillió forintos támogatást adott miniszteri különkeretéből. A gyerekek így eljuthatnak a jelentősebb jövő évi versenyekre.

A kicsiny lakásban, ahol a falakon és a polcokon érmek és kupák százai sorakoznak, a miniszter személyes megbecsüléséről biztosította Vereséket, és azokat a szakembereket, akik egyengetik a világverő gyerekek útját. Köztük van Tóth Mihály csepeli polgármester is, aki arról számolt be: úgy segítik a Király team edzésmunkáját, hogy öt évre biztosítják a nyugodt edzéslehetőségeket.

A gyerekek a miniszterrel beszélgetve elmondták: a versenyeken nem szeretnek veszíteni. A 15 éves Alex komoly ábrázattal közölte a miniszterrel: nincs hozzászokva, hogy vesztesként hagyja el a küzdőteret.

A Veres gyerekek a kick-box semi-contact ágában aratják sikereiket, ami azért is figyelemre méltó, mert a kick-box 2012-ben a londoni olimpián bemutató sportágként szerepel, rá négy évre pedig fölveszik az olimpiai programok sorába.

Gyenesei arra kérte a gyerekeket, hogyha bármelyikük tiszteletére eljátsszák egyszer a Himnuszt, adjanak neki egy autogramot.

– Meglesz – mondta a nemrég lábműtéten átesett Mercédesz, aki saját készítésű süteménnyel kedveskedett a vendégeknek.

– Ha nem áll mellénk Király István – mondta Veres Istvánné -, a családunk már régen széthullott volna, a gyerekek otthonban lennének, én pedig teljesen kétségbe lennék esve. Nem tudom, honnan van a gyerekeimben ez a hallatlan erő és kitartás, csak azt tudom, hogy ha nincs edzés, itthon püfölik egymást a nagyszobában. Egymástól lesik el a trükköket, és mindenben a másik segítségére vannak. A versenyeken elért sikereknek is együtt örülünk.

A 17 éves Richárd a szeretetet jelölte meg, mint legnagyobb összetartó erőt. Megfogalmazása szerint ez még az ütéseikben is benne van. Ahogy mondta, nem arra készülnek, hogy egyik versenyt a másik után nyerjék, hanem hogy mindig legyőzzék a náluk jobbakat. Az igazi küzdelem mindig az, ha erős ellenfeleket gyűrnek le.

Veresnének elkelt a segítség, mert mint riportunkban is mondta, havi 80 ezer forintból nemhogy versenyeztetni, de etetni sem tudná a gyerekeit. Cikkünk nyomán többen érdeklődtek, és meg is találták a lehetőségeket arra, hogy támogassák a családot. Sokan megértették, a tehetség is lehet gond. Ezeket a gyerekeket el kell juttatni a komolyabb megmérettetésekre. Ezért fontos az a támogatás, amit az önkormányzati minisztérium a Veres gyerekek versenyeztetésére juttatott a csepeli egyesületnek.

A lépcsőházban ismerik a gyerekeket, a lakók megszokták a harmadik emeleti lakásból átszűrődő kiáltásokat, és amikor nem hallják, hogy a gyerekek dübörögnek a szőnyegpadlón, aggódva kérdik az édesanyát, mi van velük, ugye nem betegek?

Ilyenkor Veresné azt feleli, semmi bajuk, csak most épp versenyeznek valahol.

Miniszteri vizit a Veres családnál
Miniszteri vizit a Veres családnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.