Egy kézbe kerülhet az egész Balaton

Egy vízügyi szervezethez tartozzon a Balaton, a vízszintszabályozás felső szintjét pedig emeljék 120-125 centire – ezeket is javasolta legutóbbi, gyenesdiási ülésén a Balatoni Szövetség, amely tagdíjhátralék miatt Marcalit kizárta soraiból.

A tóparti önkormányzatokat tömörítő szervezet azt szeretné, ha a jövőben egyetlen vízügyi kirendeltség kezelné a tavat, egységes vízgyűjtőként. A tó és vízgyűjtő területe jelenleg három vízügyi igazgatósághoz tartozik; a közép-, a nyugat- és a dél-dunántúlihoz. Azt javasolják a vidékfejlesztési tárcának, hogy a nemzeti parkok rendszeréhez hasonló, egységes kezelés lépjen érvénybe a Balatonnál is. Szeretnék elérni azt is, hogy a halastavakat is ugyanaz a vízügyi kirendeltség kezelje - adta hírül a sonline.hu.

Huszár Zoltán, a szövetség kistelepülések érdekeit képviselő alelnöke, Örvényes polgármestere beszámolt egy több mint harminc település megkérdezésével elvégzett felmérésének eredményéről. Közölte: a hétszáz lakosúnál kisebb falvaknak nincs pénzügyi fedezetük elhanyagolt strandjuk rendbetételére, ezért a Balatoni Szövetség segítségével közösen pályázhatnának célzott támogatásra és a strandok kotrására.

Az elnökség egyhangúlag elfogadta Bóka István balatonfüredi polgármester javaslatát, hogy a tagdíjat régóta nem fizető három balatoni megye éves hozzájárulásának a mértékét a korábbi 800 ezer forint helyett 30 ezer forintban állapítsák meg, de ne zárják ki őket a tagságukból. Indoklása szerint a szervezetnek nem érdeke, hogy a megyék ne legyenek tagjai, mivel a 2014-2020-as uniós költségvetési periódusban több tízmilliárd forintnyi fejlesztési forrással rendelkezhetnek.
A szervezet ugyanakkor a tagdíj nemfizetése miatt Marcalit kizárta soraiból.

A szúnyoggyérítésről szóló beszámolóban elhangzott: a Balatonnál eddig elvégzett kémiai és biológiai irtások hatásfoka jó volt, bőven nyolcvan százalék felett alakult minden érintett településen. Az idén százmillió forint, az utóbbi tizenöt év legnagyobb összege jut a hazai szúnyogirtásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.