Egy fideszes lépett Karsai helyére

Visszahívták Karsai József volt szocialista párti országgyűlési képviselőt, Battonya polgármesterét a Dél-Békés Többcélú Kistérségi Társulás éléről; helyére Simonka Györgyöt, a választókerület új fideszes képviselőjét, Pusztaottlaka polgármesterét választották meg.

A társulást alkotó 18 polgármesterből a jelen lévő 15 településvezető - Karsai távollétében - egyhangúlag döntött a változtatásról, sőt az eddigi battonyai központot áthelyezték Mezőkovácsházára - írta a Békés Megyei Hírlap. A volt szocialista képviselő puccsnak nevezte a társulás döntését, mert mint mondta, nem váltották le, hanem magától mondott le, miután értesült arról, hogy mit tervez a térség polgármestereinek többsége.

"Már nem vagyok országgyűlési képviselő, a lemondást korában eldöntöttem. (...) Millió gondot vettek le a vállamról. (...) Most már csak Battonyáért dolgozom" - nyilatkozta a lapnak. Az új elnök szerint a jövőben minden településnek beleszólása lesz az ügyekbe. Simonka György növelné a társulás vezető tisztségviselőinek számát, mert mint mondta, annyi munka vár rájuk, hogy így nem fogják győzni.

Az új felállás örökölte a térség óriási gondjait. Hozzátette: Mezőkovácsházán jobban működik majd a társulás, mint Battonyán.

 

Provident ellen tiltakozók - Karsai József sajtótájékoztatója a Provident székháza előtt
Provident ellen tiltakozók - Karsai József sajtótájékoztatója a Provident székháza előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.