Megkezdődött az újvírus-injekció tesztelése

Egy veszprémi és egy pilisvörösvári háziorvosi rendelőben pénteken megkezdték az új influenza elleni oltóanyag tesztelését; elsőként egy 79 éves budapesti férfi kapta meg a védőoltást - közölte Tamás Ferenc pilisvörösvári orvos az MTI-vel.

A háziorvos, aki pénteken 31 felnőttnek adta be a pilisborosjenői Omninvest Kft. gyártotta vakcinát, elmondta, a tervek szerint Veszprémben és Pilisvörösváron 100-100 önkéntest oltanak be augusztus 20-ig. Az oltóanyagot 18 és 60 év közötti, illetve 60 év feletti önkénteseken tesztelik, akik között a helyieken kívül más településekről érkezőket, s budapestieket és Pest megye északi részén lakókat is találni.

Tamás Ferenc szerint nem kaphatja meg a tesztoltást az, akit az elmúlt fél évben szezonális influenza ellen már beoltottak, de a pszichiátriai betegségben szenvedőket is visszautasítják. Kizáró ok továbbá néhány betegség, illetve bizonyos gyógyszerek szedése, és egyelőre a 18 év alattiakat se fogadják.

A háziorvos arra számít, hogy a teszt-oltáson átesetteknél esetleg jelentkező mellékhatások legfeljebb lokális izomérzékenységre korlátozódnak majd, ugyanúgy, mint a hagyományos influenzaoltás után. Mindenesetre az oltást követő 1-3 napon telefonon érdeklődnek az önkéntesek hogylétéről, majd 21-28 napon belül kontrollra és vérvizsgálatra hívják vissza őket. Ekkor derül ki, hogy a paciensek szervezetében kialakult-e a H1N1 elleni védettség, amit a független laboratóriumokba eljuttatott véreredmények alapján többszörösen is ellenőriznek. Ha mindent rendben találnak, akkor megkezdődhet a gyermekek tesztelése, szülői engedélyhez kötve.

Tamás Ferenc, aki egyben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem családorvosi tanszékének helyettes vezetője, elmondta, pilisvörösvári rendelőjében 130-an jelezték, szívesen lennének önkéntesek. Az a 79 éves, a főváros XI. kerületében lakó férfi, aki legelsőként kapta meg a vakcinát, „kinyomozta” az oltás helyszínét, majd saját térképét követve indult el Pilisvörösvárra.

Székely Tamás egészségügyi miniszter augusztus 5-én jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében összesen hatmillió vakcinát fognak beszerezni, ebből az Egészségügyi Világszervezet (WHO), továbbá az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) útmutatásainak megfelelően a lakosság 40 százaléka oltható be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.